Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - Gyurcsó István: Négy vers
vers Hát elbocsátlak, megszakítom én a mágneses vonzást, ami hozzám kötöz, hogy keringj a naptól messze, kihűlt meteor, kőcsillag gyanánt, kinek szikrája, tüze holt láva, kinek társat-kereső ösztöne bolygók hívásánál is kevesebb, mert azok legalább összetartó erőt sugároznak s a természet örök rendje szerint haladnák át a megszabott messzeségek útján, hogy újra visszatérjenek a Nap hódító bűvkörébe, keringve ... ... De én elbocsátlak: erőmön túl nem tudlak visszatartani, hogy itt maradj körülöttem. Keringj messze hát, s csak akkor térj vissza, ha szeretsz! Gyurcsó István 4 Útravaló Játékos gyermekből, kedves lányból komoly, szép ember lett: így van ez jól. Ilyenkor ősszel a zöld burokból is kifeslik lám, az érett dió. Kiforr a must is. A szőlővirág édes gyümölcsét ilyenkor szedik, bár sír a szél, őszi szél s a borág veres levélruhába öltözik. Érik a világ. Piros szerelmek csókolóznak a száraz avaron, a messzi csillagok összecsengnek: csengettyűzik, hogy itt az alkalom. — Komoly, szép ember lettél, kedvesem: rád találhatna már a szerelem! Őszi biztató
