Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - ORSZÁGJÁRÁS - Gyurcsó István: Útinapló
lába és csak szánkón tudták visszahozni: mármint a tehenet. Ez a legfőbb panasz. A víz. De erről ne is írjak, mondják, mert nemsokára lesz itt is vízvezeték, tervezik mint Szilicén meg Borzován. Van itt is olyan bővizű forrás, mint ott... Az van. Bővizű. Valahol Jósvafőnél összefut a Bodvával: ott még több a víz. Itt még csak forrás. De bővizű forrás. Keresem Ambruzs István könyvelőt, hogy megtudjam a vízvezeték dolgát, meg azt is, hogy mennyi a könyvtári állomány, mivel ő lenne a könyvtáros is. Keresem, de nincs a faluban. így csak a korszerű, rideg sertésólat, vagy inkább barakkot nézem meg, majd egy fagyos rögöt dobok a kukoricagóré felé, hogy elhessentsem a tengernyi verebet a ritka dróthálóról és máris ballagok vagy inkább csúszkálok lefelé a felvégre ... Gyalogosan Most már igazán nem bánom, harap-e a kutya vagy nem. Beköszöntök Molnár Barnáékhoz, aki itt a patakközben segédkezik teknők, fazekak, hurkatöltő meg egyéb eszközök mellett. Disznótor. Lámpagyújtás ideje van. Itt a patakközben még nem áll villanypózna és azon vitatkozik a család, hogy nem vágták egyenesen a lámpa kanócát. Pislog, kormozza az üveget. Alkalmatlan az idő, a hely. A kiskonyhában sokan vagyunk, pedig a Molnár családból jut másfelé is. Két testvér Pardubice mellett talált otthont és Rőcén szintén ketten. Az egyre változó élet mintha megállt volna itt a lámpa alatt. Kicsit furcsa is a termelési átlagról beszélni, a behavazott „gépparkról“ és minden másról, ami a lámpa fénykörén kívül esik. Molnár Barna a nemzeti bizottság titkára és egyben a helyi pártszervezet elnöke: négy tagúk van és hat tag jelöltjük. Intézik a dolgok néha gyors, néha lassú folyását. Tornaijáról, a járás székhelyéről, úgy mondja, szinte semmi segítséget sem kap. Igaz, még a madár is csak átszáll a falu fölött, nem ereszkedik le a völgybe: kő itt minden. De Molnár elvtárs szeme nevet, ahogy ezt mondja. Csupa bizakodás. Honnan az ellentét, kérdezem magamtól, de tőle is mindjárt. A felelet egyszerű: — Atszerveződünk, elvtárs, és ez nekünk most kapóra jön. Rozsnyó több gondot fordít a hozzá tartozó falvakra, mint Tornaija. Meg aztán a nemzeti bizottság hatásköre is más lesz. Itt van mindjárt az út kérdése. Eddig tizenkétezer órát ajánlott fel a falu. Társadalmi munkát. Senki sem vette figyelembe. Járási tervek nélkül meg nem kezdhetünk hozzá. Ha meglesz az út, megjavul a szövetkezet is, biztosan megjavul. Hiszen ez a falu mindig szorgalmas volt, most is az. Nem is tudott volna másképpen megmaradni a nép itt, a kövek hátán. Szorgalom. Haszonra érik a szándék, ha közös. Az egyéni szándékok már egymás után valóra válnak. Kétfordulós lépcsők vezetgetnek fel a kecsői újsor emeleteire. A malackák itt is kés alá híznak, mint Hosszúszón és egyebütt. Az élet rendje szépen alakul. Csak nem fut előre olyan gyorsan, mint a kecsői patak. És nem is mindenki hasznára, mint a víz a falu közepén. öreg Molnár Ferenc bácsi Ferenc Jóskát okolja az út hiányossága miatt, mondván: már az ő idejében kezdték karózni, jelölgetni az út helyét. Ha akkor csemetét ültetnek a karók helyére, ma már három köbméteres fák lennének ott, ahol eddig minden évben csak karókat dugdosnak a földbe...
