Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - DISPUTA - Vita a csehszlovákiai magyar színjátszás és drámaírás helyzetéről

6 A színészek és az utánpótlás nevelése: a) a színházon belül, b) a színházon kívül?

Dávid Teréz:

A színház további művészi fejlődésének legfontosabb előfeltétele szerintem, addig is míg megfelelő szakképzett dramaturg kerül a színházhoz, a mai dramaturg segítségére dramaturgiai tanács megalakítása, hozzáértő kultúrmunká- sokból. (Színműírók kizárásával.)

Gály Iván:

A színházon belüli nevelés eszmei része biztosítottnak tűnik. Ezzel szemben a művész-képzésnek nagy akadályokkal kellett és kell még ma is megküzdenie. Az ilyen jellegű nevelés szinte kizárólag két tényezőre támaszkodhatott: a rendezők munkásságára és az önképzésre. Mind a kettő ingatag tényező. Az első azért, mert a MATESZ-nek egészen az idei évadig nem volt állandó rendezője. Ez törvényszerűen magával hozta, hogy a különféle rendezői felfogás, munkastílus — bár gazdagította az együttes művészi képességeit — bizonyos viszonylatban kedvezőtlenül is hatott. A másik tényezőnek érvényesülése pedig nemcsak az egyes színészek tanulni vágyásának és akaratának a függvénye, hanem annak is, hogy milyen segédeszközök állnak rendelkezésükre. Ebben a vonatkozásban sem rózsás a színház helyzete. Éppen ezért jelent nagy előnyt három dolog. Az első az, hogy a színház Seregi elvtárs személyében új, állandó rendezőt nyert, aki rendszeresen foglalkozhat a színészekkel. Másodszor egy-két hónap múlva a színház keretében megindul a négyéves színész-továbbképző tanfolyam, amelynek öt főtantárgya lesz: nyelv, színész-nevelés, színházi tan és rendezés, mozgáskultúra, maszk és jelmez, színháztörténelem, a hatodik pedig a rendkívül fontos marxista esztétika. A tanfolyam keretében hetente 8 órán keresztül oktatják majd a színészeket. A harmadik örvendetes tény az, hogy jelenleg három színész tanul a VSMU-n, vagyis a Zeneművészeti Főiskola színművészeti karán. Különösen ezt az utóbbi lehetőséget kell a színháznak a jövőben a lehető legjobban kiaknáznia.

Siposs Jenő:

Színpadi művészetünk helyzete a lepergett esztendők után azt bizonyítja, hogy sok tehetséges színjátszóval rendelkezünk. Tudatosan használom a színjátszó szót, mivel kevés köztük, aki megérdemli már a színész, méginkább a színművész rangját. Hogy ezen segítsünk, múlhatatlanul szükséges előfeltételeket teremteni egy olyan színészképző intézet megszervezéséhez, amelyben színjátszóink magyar nyelvű szakoktatásban részesülnének.

Szuchy Emil:

Egyelőre csak műkedvelő káderekből nevelünk utánpótlást. Azok, akiknek nincs iskolai szakképzettsége, színházunk színészképző tanfolyamán sajátítják el majd a professziót. De van négy diákunk a szlovák Színművészeti Főiskolán, akik a mi részünkre „készülnek“ ott. — És további diákok mennek majd a Főiskolára; így az utánpótlás dolgában jó reménnyel lehetünk. Ami pedig a jelenlegi színészkádereket illeti, a művészi fejlődés szempontjából a színpad a legjobb iskola. Sok és változatos szerep eljátszásával, jó rendezők munkájával többre jut a színész, mintha tanfolyamról tanfolyamra küldjük őket. A nyelvi kérdésben vannak hiányosságaink, elsősorban ebben kell segíteni magunkon. Csak egy mód van rá, autodidaktikus módszer, sok szavalás.