Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - DISPUTA - Vita a csehszlovákiai magyar színjátszás és drámaírás helyzetéről

Gäly Iván:

Nyíltan meg kell mondanunk, drámaíróink közül egyesek, még a kimondott kezdők is túlzottan elhízottak, érzékenyek, igen nehezen vagy csak formálisan fogadják el a kritikát, azt hiszik, kész művészek. Márpedig a valóság egészen mást mutat. Sajnos nincs egyetlen drámaírónk sem, aki személyében harmonikusan egyesítené a magasfokú eszmeiséget, a mai élet beható ismeretét és a művészi, formai tökélyt. Egyiknek ez, a másiknak meg az hiányzik. Annál is nagyobb szükség van a többetakarásra, annak elsajátítására, ami tanulással, tapasztalatgyűjtéssel elérhető és a szaktudással felvértezett segítség szerényebb elfogadására. Ehhez viszont szükség van erre a szaktudással felvértezett segítségre. A MATESZ dramaturgiája ezt pedig csak elenyésző mértékben tudta megadni. Ez tény, amelyet az magyaráz, hogy a színház éveken keresztül és bizonyos mértékben még ma is nagy objektív nehézségekkel küzdött és küzd a művészi szakvezetés terén. A hiányosságok közé tartozik az, hogy a színház dramaturgiája nem állt állandó kapcsolatban a szerzőkkel, nem vezette és irányította őket tevékenységükben, nem kért kezdeményezően új darabokat, a kapottakat nem intézte el eléggé rugalmasan és felelősségteljesen, nem tudta eléggé világosan, határozottan hozzáértéssel és konkréten — nemcsak eszmei, hanem művészi szempontból is — megmondani, mit és hogyan kell változtatni. Ebben a vonatkozásban van mit javítani a színház dramaturgiáján.

De menjünk egy lépéssel tovább. Milyen általában a MATESZ műsorpolitikája? Erről a kérdésről nagyon részletesen kellene beszélni, mélyrehatóan elemezve eszmei és művészi szempontból minden bemutatott darabot. Erre talán a vita során alkalom adódik. Ha tárgyilagosak akarunk maradni, akkor ez esetben feltétlenül számításba kell vennünk, hogy az elmúlt esztendőkben a színház évente csak hat művet mutathatott be s ez édeskevés, ha tekintetbe vesszük a műsorpolitikával szemben támasztott különféle igényeket, például azt, hogy képviselve legyen a hazai magyar, a cseh, illetve a szlovák és a szovjet dráma- irodalom, legyen műsoron klasszikus alkotás, időszerű és közvetlenül mai tárgyú darab, vígjáték is, meg tragédia, stb. Ha számolunk azzal is, hogy a színház, különösen a dramaturgia síkján nélkülözte a gyakorlott szakembert, akkor azt kell mondanom, hogy a Magyar Területi Színház az e téren tapasztalható hiányosság ellenére sem végzett rossz munkát. A hiányosságok közül elsősorban a következőkre szeretnék rámutatni: 1. A dramaturgia munkája nem volt eléggé rendszeres és főleg tervszerű. 2. Az egyéni színházi arcéi kialakításának rovására ment az, hogy nemigen került műsorra olyan darab, amelyet elsőként játszott volna a színház köztársaságunkban. Ez az áttekintés hézagosságát is elárulja, különösen a szovjet és a népi demokratikus drámairodalom viszonylatában. 3. Aránytalanul sok volt a vígjáték, illetve az e műfaj határait súroló darab a fajsúlyosabb művek rovására. Bizonyos mértékig és határig helyeselhető volt ez a felfogás, amely abból a gondolatból indult ki, hogy a közönséget a könnyebb, igényeihez közelebb álló művek közvetítésével kell megnyerni a komolyabb daraboknak. Ügy hiszem azonban, hogy hét esztendő után az ilyen koncepcióhoz való merev ragaszkodás egyenlő volna a színház közönségének lebecsülésével és a színház nevelő szerepe jelentőségének önkéntes lefokozásával. Az idei műsorterv alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a színház vezetősége a közeljövőben ezen a téren is merészen akar előretörni.

4. A színház műsorterve döntő többségben olyan darabokat sorakoztatott fel eddig is, amelyeknek tagadhatatlanul van időszerű mondanivalója. Kevés volt