Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - DISPUTA - Vita a csehszlovákiai magyar színjátszás és drámaírás helyzetéről

Gäly Iván:

Minden hiba és hiányosíság ellenére feltétlenül kedvezően értékelem a Magyar Területi Színház nyolc esztendős működését. A köztársaság első magyar kőszínháza az utóbbi években a látogatottság terén a szlovákiai tájszínházak között az első helyre került. Mintegy százezer néző tekinti meg egy esztendő alatt előadásait. Ilyen tömegre hat tehát a színház s ha ehhez hozzátesszük, hogy a bemutatott darabok kisebb-nagyobb mértékben adtak a közönségnek hasznosítható eszmei és esztétikai útravalót, akkor olyan eredményhez értünk, amely ugyan számokkal nem fejezhető ki, de tudatformáló szerepe kétségtelen. Ebben az eredményben része volt az együttes művészi fejlődésének is, a tűzkeresztségtől — Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabjának 1953. január 31-i bemutatója óta — egészen napjainkig, Csehov Ványa bácsijáig. Ennek a fejlődésnek görbéje nem ível meredeken fölfelé, nincs benne ugrásszerű előretörés, sőt vannak ideiglenes visszaesések is, az együttesnek nem minden tagja jutott el a műkedvelői szintről a hivatásos színészetet jelző piros vonalig, de elvitathatatlan, hogy nem egy helyben topogás, hanem fejlődés tanúi voltunk e nyolc esztendő alatt.

Palotás Gabi, a MATESZ színésznője:

Kilenc évi műkedvelősködés után lettem színésznő, 1954-től hat évadon keresztül az Állami Faluszínház magyar csoportjával jártam a falvakat, ez évad kezdetétől a MATESZ tagja lettem. A Faluszínház jó iskola volt. Az évi három bemutató ott ugyan nem adott olyan nagy lehetőséget sok és változatos színészi munkára, mint a MATESZ, de a gyakori játék — (100 —120-as sorozatos előadások) — elősegítették a színészi technika elsajátítását. A sok játéknak viszont művészi hátránya is volt, a hatvanadik-hetvenedik előadás után a darab „esni“ kezdett és újra kellett próbálni, összehangolni. De ez már a múlt emléke. 1959 nyarán kollégáimmal átjöttünk a MATESZ-hoz, úgy érezzük, jól beleilleszkedtünk az együttesbe és — valósággal az az érzésünk, hogy haza jöttünk. Jobb és rendezettebb színházi viszonyok közé kerültünk, ahol a munka is jobban megy, a művészi színvonal is magasabb. A régi Faluszínház tíz évi áldásos munka után

— feladatát teljesítve feloszlott — hivatását átvették a kerületi színházak. Bízom abban, hogy új színházunkban is jól dolgozunk majd. És főleg jó, hogy falura is járunk, mert igen hiányzana nekem a falusi közönség, mellyel igen jó barátok lettünk.

Szuchy Emil:

Kétségtelen, hogy színházunk a szocialista kultúrforradalom egyik legnagyobb vívmánya. Útkeresésének első éveiben elsődleges célját főleg abban látta, hogy az évszázadokon át elhanyagolt magyar falvainkba, kisvárosainkba elvigye a magasabb igényű irodalmat. Bár a csehszlovákiai magyar színház első éveinek irodalmi anyagában, esztétikai felfogásában a múltból örökölt társadalmi és felfogásbeli értelmezés még zavarosan keveredett a demokratikus, új szocialista színpadi művészet felfogásával, mégis nagy és hasznos munkát végzett. Hiszen legjobb műkedvelőink gyűltek ide, hogy tehetségükkel, eddigi tapasztalataikkal segítőtársai legyenek a csehszlovákiai magyar színjátszás megalapozásának. Ma már ott tartunk, hogy sajátos körülményekről, játszásmódról, műsorpolitikáról is beszélhetünk, és az előadások is egyre egységesebb felfo