Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Böngésző
Tóth Tibor Böngésző Böngészni — hangulata van ennek a szónak, az ember nézeget, olvasgat, keres, maga sem tudja, mit, illetve tudja, de csak akkor, amikor rátalál. Igénytelen szó, s leginkább a teljesség igénye hiányzik belőle. A rendszeresség, az akartság, az eleve meghatározottság. Könyvekről lesz szó az alábbiakban, új könyvekről, amelyekkel az utóbbi hetekben, hónapokban találkoztam, s, ha számba vesz- szük, mennyi az új könyv, nyilvánvaló, hogy csak böngészni lehet köztük. Melyik lap, melyik irodalmi folyóirat merné egyáltalán célul tűzni maga elé, hogy rendszeresen beszámol a megjelent könyvújdonságokról? Az eredmény vagy hallatlanul megduzzadt kritikai rovat, vagy egy-két soros, mit sem mondó felsorolás lenne. Marad tehát a böngészés. Egyes műveknek terjedelmes bírálat jut, másoknak rövid recenzió. Az ember, aki a könyvet elolvasta, elmondja róla véleményét a többi embernek. Rendszerint azért, hogy felhívja a figyelmüket: szép, olvasd el te is. Ritkábban, hogy meglóbálja a riasztó vörös lámpát: Vigyázz, kerüld el, veszélyes, hiábavalón rabolja el az idődet. Szerencsére az utóbbi fajtával aligha találkozunk, s főleg nem az újdonságok között. Böngésző — nem rovat ez, nem is kritika, csak ennyi: tudom, te is szereted a szép szót, könyveket forgatva találkoztam ezzel, azzal, beszélek róla, hogy te is érdeklődj iránta. De figyelmeztetlek, olvasó embertársam, kevés, amit itt elmondok, és kevésről szólok. Te biztosan többet találnál, ha magad is utána néznél. Böngésszünk együtt! Pavel Országh Hviezdoslav harmadik művét kapta immár kézhez a magyar olvasó. A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, amely országunkban a magyar nyelvű könyvkiadás legjelentősebb tényezője, a közelmúltban jelentette meg a nagy szlovák klasszikus „Ežo Vlkolinský“ című elbeszélő költeményét, Monoszlóy M. Dezső fordításában. (Szabadjon itt megjegyeznem, hogy a könyv címlapján magyar fonetikus átírásban olvasható a név, így: Ezso Vlko- linszky, ami közérthetőség szempontjából talán célszerű, bár aligha akad Szlovákiában magyar olvasó, aki ne ismerné a szlovák lágyító-jelek szerepét. De úgy hiszem, hogy Colas Breugnon-t aligha írnák magyar könyveimben Kola Brönyó-nak, s nem találkoztam még Szem Szmóllal sem Knight könyvének címlapján.) A Rácz Olivér lefordította Véres szonettek és A csősz felesége után — az utóbbit ugyancsak Monoszlóy ültette át magyarra — Hviezdoslav újabb művét, alkotó egyéniségének újabb oldalát ismerheti meg a magyar olvasó. Az „Ežo Vlkolinský“ a múlt század végén íródott. Az annyiszor megénekelt, népballadáinkban vissza-visszatérő témával találkozunk benne: nemes legény parasztlányba szeret, de anyja szerelmük útjába áll. Hviezdoslav azonban nem a balla- dai, tragikus megoldást választja, korában, a nemesség alkonyán ez már anakronizmus volna. Ežo szakít anyjával és elveszi szerelmét. A családi békességet — hogy is lehetne másként? — a kis unoka állítja helyre, aki összebékíti az öregasszonyt fiával és menyével. A mű társadalmi mondanivalója: áz ugyancsak nemesi származású költő éles szembefordulása saját osztályával, osztályának előítéleteivel. Lakodalmán Ežo (a lakodalom egyébként az egész elbeszélő költemény legfontosabb része, Hviezdoslav itt népe szokásait akarta megörökíteni) kereken kimondja: — Egyenlők vagyunk nemes, ,nem nemes, ily gát közöttünk többé fenn nem áll, Emberek vagyunk, s mint az Ür előtt, egyformák vagyunk itt a földön is. A költeményt Monoszlóy M. Dezső, egyik legismertebb műfordítónk tolmácsolta a magyar közönségnek a tőle megszokott költői hozzáértéssel. A könyv Ízléses kiállításban jelent meg, bár jómagam jobban szeretem a kevésbé tarka borítékokat. A szlovák irodalom történetét jelentette meg az Osveta Könyvkiadó. (Dejiny slovenskej literatúry, Osveta Bratislava, 1960, ára kötve 53 Kčs.) A munka a legrégibb időktől a jelenkorig, pontosabban 1958-ig ad képet a szlovák irodalom fejlődéséről, alkotóiról és alkotásairól. Az első fejlődési korszakot — a felvilágosodás koráig — Ján Mišianik dolgozta fel, akit a magyar közönség mint Balassi Júlia-drá- májának felfedezőjét ismeri. (Érthetetlen viszont, hogy ebben a fejezetben említés sem történik Balassi Bálintról, aki korának vitathatatlanul legnagyobb költői egyénisége
