Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - LÁTÓHATÁR - A. Tvardovszkij: Így volt
látóhatár Alekszandr Tvardovszkij befejezte új nagy költeményét, öt esztendeje készülő líraiepikai ciklusát. A Za dalju dal (Egyre messzebb) című nagy sodrású munkájában előző poémáihoz hasonlóan az orosz költészet régi hagyományait folytatja s a politikailag és társadalmilag legjelentősebb témákat, az ember és a társadalom leikéig ható változásokat énekli meg. A kollektivizálás idejét krónikába foglaló, nálunk is jól ismert Nekeresdország, és a Nagy Honvédő Háború egyszerű katonájának alakját remekbeszabó Vaszilij Tyorkin után ezúttal a XX. kongresszus utáni idők nagy fel ismeréseit, új távlatok bontakozó szépségeit formálja költői képekbe Tvardovszkij. A ciklus egyik legjelentősebb fejezetét kapja a kezébe az olvasó, amelyben Sztálin alakját és történelmi szerepét rajzolja meg hiteles erővel a költő. Sztálin személyének és a személyi kultusz légkörének irodalmi ábrázolása nem merülhet ki az egyoldalú elmarasztalásban. Sztálin történelmi szerepét nem lehet elvonatkoztatni a szovjet nép küzdelmes építő munkájától. Tvardovszkij nyilvánvalóan kerüli is az egyoldalú általánosítást és ítéletalkotást. Művében objektív teljességre, összefogó kép megalkotására s a sok szálból szövődő igazság művészi ábrázolásra törekszik. Alekszandr Tvardovszkij: így volt Pásztor cimborám! — hű barát a bús ifjúság mezeiről, nem menekülhetünk, — hiába! — emlékeink gondja elől. Vigaszt nem adnak renyhe érvek, s nem méltó a közöny szava: hogy amit túlszárnyalt az élet, mintha nem lett volna soha. Hej! más fából faragtak: nékünk e múlt nem lehet idegen; az életünk volt, benne éltünk, ahogy életünk a jelen. így volt! Negyedszázadon által egy ember s a Haza névé egy sorban, egy égbolton szárnyalt, harcba s győzni hívtak vele. Nem volt határ s mérték se volt már: e név olyan áhítatot keltett, mint hívőben az oltár, ki „istent“ mondva földre ragy. És természetes volt már szinte, hogy pip af üst felhőin át mint isten — mindent lásson itten, s intézze a világ sorát, s kezét — Teremtőt utánozva — minden dologra rátegye: eszmékre, terméshozamokra, csillagok törvényeire. Minden válóra vált csodának ő volt ihlető ereje, s a hősnek, ki hősi hálált halt, csak Tőle lett híre-neve. S kik együtt tártak Véle szárnyat s harcból, börtönfalak alól hatalmunk csúcsaira szálltak: — rájuk hamar bús árny hajolt, árnyék vagy mély keserű álom; másnak a vénség volt a kín; s már nem vidult Kreml -i teákon a parasztokkal Kalinin. Voltak, kiket megbélyegeztek; s voltak, kik eltűntek... hova ?! S száz évre ki volt elemezve az arcképeknek rangsora. így élt, uralkodott, — keményen tartva a gyeplőt, szorosan; s ki nem dicsérte életében az egekig — akad olyan?
