Irodalmi Szemle, 1960

1960/4 - DISPUTA - Vita műkedvelő kultúrcsoportjaink helyzetéről (Ágh Tibor és Takács András hozzászólásai)

Gyengék voltak azonban a hazai alapok és kevés volt a tapasztalat. Tudományos ismeretek és képzett oktatók nélkül gyenge színvonalú művészet jöhetett csak létre. A komáromi gimnázium élretörő és helyes utat járó csoportja mellett bizony sok olyan együttes volt, amely a gyöngyösbokrétás, a műmagyaros- kodó múltat igyekezett műsorán keresztül megszólaltatni. A képzett oktató és kutató-gárda hiányát még ma is érzi táncművészetünk, de a fejlődés óriási léptekkel haladt előre. Egész rövid idő alatt sikerült megszabadítania magát a káros narodnyík nacionalista és proletkultos szemlélet maradványaitól. Igaz, ebben a harcban hibát követtünk el, mert a fejlődés-ellenes konzerváló irányzat ellen- súlyozására, roham tempóban akartuk feldolgozott koreográfiákká fejleszteni a magyar néptáncot anélkül, hogy tudományos néprajzi alapok álltak volna rendelkezésünkre, vagy hogy alaposabban ismertük volna a magyar tánchagyományt. Ez azt eredményezte, hogy a mozgalom a „nagyon gyorsan“ végzett felületes kutatások eredményeként a felszínre dobott egynéhány népi táncelemet variálta, koptatta unos-untalan. Szürke és színtelen sémák jelentek meg az ízes és színes táncművészet helyett. Lelkes, de sematikus vidámkodássá vált így a csoportok produkciója. A kivezető utat a többi állami együttes mintájára megszervezett Népes mutatta meg akkor, amikor első műsorával végigjárta Dél-Szlovákia magyarlakta területét, műsorán keresztül hirdetve, hogy a nép forradalmi erejét, lendületét a robbanó temperamentumú művészi, eredeti népi táncban jobban ki lehet fejezni, mint a vérszegény, alapnélküli, élettelen, sémákon keresztül. Hirdette továbbá azt is, hogy a tánc mint a dal az ember érzelmeinek egyik kifejező nyelvezete. Az ember egyéniségét, mondanivalójának gazdagságát önti táncba. A feladat az, hogy úgy és olyan táncokat tanítsunk, amelyek az egyéniség megszólaltatásához gazdag lehetőségeket rejtenek magukban, az emberi tulajdonságok (érzelem, értelem, képzelőerő) széles skáláját mozgatják meg, de egyben a múlt maradandó értékű népi hagyományaira épülnek, onnan veszik tárgyukat, vagy a népi tánc évszázadokon keresztül kialakult, kicsiszolt formái, nemzeti jellemvonásai segítségével szólnak hozzánk, még abban az esetben is, ha a mát ábrázolják.

A fejlődés ezek után sem volt zökkenőmentes. De a helyes irány és hozzá vezető járható út csoportjaink előtt nyitva állt. Csoportjaink követték is ezt az irányt. Nagy segítséget nyújtottak munkásságuknak a különböző fokon rendezett iskolázások és népművészeti bemutatók: az első elméleti tudásuk elmélyítését szolgálta, a másik munkásságukban előforduló hiányosságokat tárta fel.

A munka, amelyet a csoportjaink végeztek, és ma is végeznek, értékét és nagyságát tekintve, szinte felbeszülhetetlen. Elsődleges érdemük, hogy megtisztították a népművészetet, a múlt káros hatásától és tiszta formájában, nemzeti jellegét megőrizve tudatosan igyekeztek megismertetni a dolgozó nép minden rétegével, és ezen keresztül átmenteni a ma és a jövő számára. Nem azt kívánjuk, hogy a ma és a jövő fiatal generációja azt és úgy táncolja, mint a 60—70 éves Péter bácsik és Juliskanénik, hanem: meg akarjuk ismertetni a művészetet a fiatalsággal olyannyira, hogy magukénak érezzék, tudatosítva azt, hogy a népművészet haladó hagyományai a sajátos nemzeti kultúra kialakításának alapjául szolgálnak, vagyis hogy csak az a nemzet állhat ellent az idők őrlő fogának, amely nyelve mellett nemzeti művészetét is megőrzi és tovább fejleszti. Ez a törekvés nemcsak nálunk, de a szocializmust építő minden nemzet és nemzetiség művészetében és életében tudatosságon alapszik.