Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - LÁTÓHATÁR - A modern regény útja és a chosizmus
Grillet tudatosan törekszik arra, hogy hősök nélküli regényt alkosson. „Vég nélkül emlegetik a személyt, 50 év óta beszélnek gyógyíthatatlan betegségéről, komoly kritikusok nem egyszer elkönyvelték halálát, és mégsem tudta senki és semmi sem ledönteni arról a talapzatról, melyre a XIX. század emelte . . . Igazi írónak mai napig azt tekintik, aki hősöket teremt, holott az összes jelenkori remekművek épp az ellenkezőjét bizonyítják. Vajon emlékezetükbe vésték az olvasók Sartre' Hányinger című könyvének fő alakját, vagy Camus idegenjének szereplőit? Nem ostobaság ezeket a könyveket jellemtanulmányokként kezelni? Céline Utazás az éj homályában című könyvében sincs jellemrajz és nem véletlen, hogy mind a három regény első személyben íródott. Faulkner ugyanazt a nevet adja két hősének, míg Kafka csak kezdőbetűkkel jelöli hősét, megfosztva őt családjától, személyétől — mindentől, ami más emberektől megkülönböztetné.“ Mint látjuk: a jelenkori irodalomból Grillet azokat a könyveket ragadja ki, melyek az ő nézeteit igazolják; ezek azonban egytől-egyig a dekadens irodalom termékei. Hasonlóan jár el Grillet akkor is, mikor megállapítja, hogy a cselekmény nem kötelező eleme a regénynek, végső fokon pedig arra a téves következtetésre jut, hogy a hagyományos „lélektani vagy társadalmi-lélektani regény leélte idejét.“ Az új iskola tehetségesebb képviselőinek gyakorlata azonban sok mindenben eltér a fenti elmélettől. Erről tanúskodik M. Bútor Változás című regénye például, mely a Monde szerint „azért jelentős, mert szétfeszíti a tárgyleírás szűk kereteit és megmutatja az olvasónak azt, ami a legfontosabb az irodalomban: az embert.“ Bútor regényét pozitívan értékelte a Ľ Humanité is. Az író — állapítja meg a Francia Kommunista Párt lapja — tartós hálót sző a téma körül sok részlet visszaadásával és ezek a részletek összességükben hatásos képet alkotnak. Az olvasót magával ragadja a könyvben leírt utazás Párizsból Rómába, egy ember utazása, aki 41 éves korában elhatározza, hogy egy nőért, akivel Olaszországban ismerkedett meg, otthagyja feleségét, családját .... És az olvasó együttérzéssel tapasztalja, hogy ez az ember egész sor külső körülmény és a saját gondolatai hatására elhatározza, hogy mégsem változtat eddigi életén.“ Michel Bútor tehát olyan regényt alkotott, melynek hőse van, míg az „új“ iskola regényírói tárgyleírásokkal szeretnék helyettesíteni a hőst. E. Triolet a következőket mondja a francia regény „új“ iskolájáról: „Franciaországban egy olyan irányzat kapott lábra, mely a tárgyakat állítja az első helyre a regényben. Ez az irányzat még gyermekcipőben jár, de nem is nőhet soha a francia regényirodalom élvonalába ... Míg Bútornál a tárgyak pontos leírása elősegíti az ember ábrázolását, addig Grillet arról ábrándozik, hogy kiűzze a regényből az embert és a cselekményt és csak a tárgyakat hagyja meg benne.“ A chosizmusnak nem véletlenül van sikere a burzsoá írók és olvasók körében. B. Dór ezzel magyarázza ezt a sikert: „Ebben a semmitmondó irodalomban az olvasó nem az új realizmust látja, hanem egy különös elszigetelt világot, melynek semmi kapcsolata a történelmi valósággal. Az pedig közismert tény, hogy a mai francia burzsoázia fél a történelemtől“. Pierre Daix Mély folyó című regényét a német fasizmus elleni harcnak szentelte. Az „új regény“ híveivel ellentétben az irodalom és a társadalmi kérdések szoros kapcsolatára hívja fel a figyelmet. „Számolnunk kell — írja a Les Lettres Frangaises ankétjában Daix — azokkal a világméretekben és meggyorsult ütemben végbemenő társadalmi — gazdasági átalakulásokkal, melyeknek napjainkban szemtanúi vagyunk.“ A nagy megrázkódtatások korszakában, amelyet ma él át az emberiség, az író nem figyelheti közömbösen az események folyását, állapítja meg a kommunista Daix. „Engem egyetlen dolog érdekel — írja — az, hogy a legművészibb formában fejezzem ki az élet valóságát, fejlődést, ellentmondásait.“ Egy másik haladó szellemű francia író, Jean- Louis Borris arról a regényirodalomról beszélD hozzászólásában, amely erőt ad az élethez. Szerinte a jó regény, ha valóban művészi alkotás, nyugtalanságot idéz elő az olvasóban, felrázza és felszabadítja az embert elsősorban társadalmi, de nem különben lelki és szellemi szempontból is. „Ne álomba ringasson a regény, hanem riasz- szon fel és kényszerítsen arra, hogy gondolkozzam ... Mint a kavics, mely bement a cipőmbe és arra kényszerít, hogy húzzam le a cipőmet, nézzem meg a lábamat, vizsgáljam meg az utat... Minden nagy regény felrázza az embert. De mikor azt mondom, hogy a jó regény felráz, nyugtalanságot idéz elő, nem akarok minden regényt szatírává változtatni, s az nincs szándékomban, hogy a romboló bírálat, vagy a mindenttagadás esztétikáját hirdessem. Nem. A jó regény örömet is kelthet, lelekesedést is fakaszthat az emberben. De a fődolog, hogy felrázza és megmutassa: mi jó, mi rossz.“ A modern regény útjáról szóló vita még nem ért véget. Előreláthatólag nem egy érdekes és tanulságos hozzászólásra lehet még számítani.
