Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - Péterfy Gyula: Beszélgetés lámpafényben
Péterfy Gyula Karcolatok Beszélgetés lámpa fényben ‘ Fiatal, széparcú lány ül mellettem a szoba egyik sarkában. Vendéglátó házigazdáink már nagyban kártyáznak és miután mi nem értünk a kártya-tudományhoz, elhúzódtunk egy kis barátságos eszmecserére. Régen nem láttam a lánýt — van két esztendeje, hogy valahol a Dunaparton elszánt vitát folytattunk Bezruč verseiről. Akkor — erre még emlékszem — szerelmes volt. Bal kezén már ott csillogott az a vékony fémpánt, amely egy életre szóló Ígéretet, elkötelezettséget jelent. Mielőtt belemélyednénk valamilyen vitába, szemem önkéntelenül jobb kezére téved. Keresem a gyűrűt, mert tudóm, hogy a hagyományok az esküvő perceiben áttészik a bal kézről a jobbra. A gyűrű nincs — eltűnt. A lány meglátja szememben a készülő kérdést és felel rá, mielőtt még elhangzana. — Hogy szokták mondani ? Visszament a parti. Most azt szeretné tudni, hogy miért. Azt is elárulom: világnézeti kérdések miatt. Bevallom — csodálkozó arcot vágok. Hallottam már arról, hogy többesztendős barátságok fonnyadtak el világnézeti különbségek miatt, arról is, hogy apák és fiúk álltak ellenségként az eszmék harcvonalán, de hogy szerelmi lángokat oltana ilyen hatásosan — azt még nem hallottam. Azután a tompa fényt szóró állólámpa alatt szavakkal telik meg a levegő, a szavak felsorakoznak egymás mellett, mondatokká alakulnak és a mondatokból előttem a kép: két ember találkozása és elválása. A lány fiatal, erős ember. Apja meghalt valahol a hegyek között, amikor mint partizán verekedett a fasiszta vadállatok ellen. Ezt a harcot, ezt az önfeláldozó, népéért, hazájáért, elveiért mi&dent odaadó harcot hagyta örökségként a lányára. A lány szíve eleinte béna volt a szomorúságtól. Anyja — öreg parasztasszony a templomban keresett vigaszt. Ő pedig nézte a templom kapuját és arra gondolt, hogy az örökmécs akkor is égett az oltár előtt, amikor az apját megölték. A pap akkor is prédikált, a monstranciából nem csaptak ki a pokol kénes lángnyelvei, az Istenember nem szállt le a keresztről, hogy tiltakozzak a pusztulás és pusztítás ellen. Nem, az égiek nyugodtan tűrték a barna ördögök véres őrületét. Amikor a bánat vaspántja felengedett, amikor társai és tanárai mosolyt simogattak arcára — tanulni kezdett. Éjjel-nappal tanult. Néha tántorgott a fáradtságtól, de összeszorított fogakkal harcolt tovább az eredményekért. Tanítónő lett. Három évvel ezelőtt találkozott azzal a fiúval. Szépszavú, jómodorú ember volt. Élete születésétől kezdve olyan nyugodt és biztosan gurult előre, mint egy üveggolyó. Színes üveggolyó a megszokottság által simára hengerelt úton. Mindig frissen vasalt gallér és mindig frissen vasalt lelkiismeret. A hivatalban tartózkodás az egyéni vélemény nyilvánításától, vasárnap összetett kezek
