Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - LÁTÓHATÁR - Jean Villain: Zürichi levél
Jean Villain Zürichi levél Automata kerti törpék automata gyára avagy Menekülés az abszurdumba. Otta Steiger svájci író legújabb regénye. A modern svájci regényben legújabban mind gyakrabban szerepel fő motívumként a lelkibetegség és abnormitás. A kezdetet e sorozatban Friedrich Glauser érdekfeszítő és borongós hangulatú bestsellerje jelentette a harmincas években: „Mato uralkodik“. Példáját Max Frisch költő és építész követte, akinek „Stiller“-e hazája határain messze túl hírhedtté lett. A regény címadó főhőse súlyos menekülési komplexusban szenved és leküzdhetetlen vágy hajtja, hogy valami más legyen, mint ami igazából. Stiller mindvégig k étségbeesetten szembeszegül a polgári hatóságokkal és- a társadalommal, a regény utolsó fejezetében mégis megbékél saját szerfölött közepes énjével és visszatér önmagába. Ez a megadás, hogy ezentúl saját maga lesz csak és nem valaki más, lemondó visszatérést jelent a kispolgárok rideg és korlátolt világába, amely csupa bonyolult lelki és életprobléma és amelyet — úgy hitte — lerázott magáról. Frisch regényhőse azonban képtelen arra, hogy a nyílt és elszánt lázadás útjára lépjen és szembeforduljon a társadalommal, amely nem elégíti ki és amelyet nem képes elviselni. Ezt mindenki megérti, aki közelebbről ismeri azt a szellemi és erkölcsi környezetet, amelyben a háború után a svájci polgárság és kispolgárság mozgott. A Stiller után Frisch újabb regényt írt „Homo Faber“ címmel. A könyv alaptémája ismét rendkívül pesszimista. Az ember menekül önmagától, illetve attól a világtól, amely létrehozta, kialakította és végül magára hagyta gyötrő belső kielégületlenségében. A kispolgár lelki drámája, aki nem talál kiutat a megcsontosodott konvenciók aranykalitkájából, nem lát maga előtt semmi életcélt, ebben a regényben a főhős belső világában játszódik le. Stiller küszködött önmagával és osztálya túlságosan szűk világának százkarú polipjával, Faber azonban menekül tőle, a földkerekség túlsó oldalára. De ez a belső és külső menekülés egyaránt céltalan: Stiller végül lemondóan visszatér igazi énjéhez, Faber pedig a pusztulás csíráját hordozza magában, rákos daganat formájában, amely a regény háromszázadik oldalán végez vele. Max Frisch nézete szerint tehát a felbomló polgári világból nincs menekülés. Mindezt előre kellett bocsátanom, hogy rávilágítsak a modern svájci regény helyzetére, hisz ennek a műfajnak az ország német nyelvű irodalmában Max Frisch egyik legnevesebb képviselője. Most pedig térjünk rá Otto Steiger legújabb régényére, címe „Üt a tengerhez“ (Steinberg kiadó, Zürich). Otto Steiger 1904. augusztus 4-én született Thunban, a berni kantonban. Iskoláinak elvégzése után Franciaországba ment, tanító volt, majd öntödei munkás és kereskedelmi ügynök. Svájcba visszatérve egy berni iskolában talált állásra mint rosszul fizetett tanító. Mellékfoglalkozása is volt: a rádióban dolgozott mint bemondó. Ekkoriban írta első karcolatait és elbeszéléseit. Később Zürichben önálló kereskedelmi iskolát nyitott, abban reménykedett, hogy így megtalálja élete anyagi bázisát és elsősorban írói munkássággal foglalkozhatik. Az iskola azonban túl sok idejét foglalta le, ezért eladta és egy kereskedelmi vállalatnál kapott állást. Novellákon, hangjátékokon és meséken kívül Steiger négy regényt írt, amelyek legjelentősebbikét és legismertebbikét — „A köztiszteletben álló férfi arcképét“ — a Szovjetunióban is kiadták. Steigernek ez idehaza nem kis kellemetlenségeket okozott, egyaránt támadta a reakciós írószövetség vezetősége és a polgári sajTó egy része. Steiger legújabb könyvének az „Üt a tengerhez“ című regénynek a hőse jelentéktelen ember, kereskedelmi hivatalnok, aki inkább álmodozik, ködös, de édesen mámorító álmokban éli ki magát és elfordul a józan realitástól. Miért is élné tudatosan napjait? A világot, amelybe belecsöppent, egyáltalán nem érti. Passzívan, szinte állati közönnyel veszi tudomásul ennek a világnak látszólag értelmetlen és érthetetlen törvény- szerűségeit. Ebben egyébként hasonlít az átlagos svájci kispolgárok zöméhez, azzal a különbséggel, hogy ezek nem menekülnek ködös álomképekhez, hanem tökéletes tanácstalanságukat és a hanyatló tőkés társadalom kiszámíthatatlan kilengéseitől való rettegésüket mással, itallal, sportfogadással, autós őrülettel, szenny és giccs irodalommal vagy futószalagos szerelmi kalandokkal igyekeznek elnémítani. Steiger javíthatatlan álmodozója esküvő előtt áll; menyasszonya erkölcsös, jól nevelt és eszményileg jelentéktelen kispolgár lány. Ez azt jelenti, hogy környezetében hamarosan elfoglalja végleges pozícióját. Az utolsó
