Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - LÁTÓHATÁR - Turczel Lajos: Egy sokat vitatott könyv (L. Aragon: A nagyhét)
Most azt kérdezhetné valaki, hogy miért volt szükség annak az eléggé nyilvánvaló ténynek a hosszú bizonygatására, hogy egy, a XIX. század elejéről témát merítő regény nem fejezi ki közvetlenül és hitelesen a mai kort. Azért, mert — és most visszatérünk ahhoz a ponthoz, amelytől első soraink után alaposan elkanyarogtunk — A Nagyhét lelkendező polgári kritikája e könyvet a Kommunistákkal (és a „régi“ Aragont az „újjal“) szembehelyzve szívesen állítana és közvetve állít is ilyesmit. A polgári kritika a „régi“ Aragonnal, illetve annak csak epikai őrvé- jével, elsősorban a Kommunistákkal szemben az egyik jól bevált fegyverét, az elhallgatást, a csendet alkalmazta; azt az „árnyékfegyvert s nagy fekete hallgatás-leplet“, amellyel — mint azt Aragonnak egy régebbi cikkében olvashattuk6) — a polgári kritikusok „szeretnék a világ egyhatodának az irodalmát is a szemeink elől eltakarni.“ Most ugyanaz a rosszindulatúan hallgató polgári kritika harsány örömmel fedezi fel Aragon- ban a nagy regényírót, és A Nagyhet-et úgy ünnepli, mint az „objektivitás“ regényét, s a szocialista realista módszer gyakorlati megtagadását. Nem akarjuk azt állítani, amit egy kommunista kritikus feltételezett szellemesen A Nagyhét-ről írt tanulmányának egyik megjegyzésében: „Sok francia kritikus, aki dicsérettel halmozta el A Nagyhet-et, olyan Aragont lelt ebben a könyvében, akit nem látott meg a Kommunistákban, mert azt nem olvasta el.“7) A Nagyhét szocialista realista voltát — a polgári kritika dőre reményeivel és hitével szemben — magának az írónak a szavaival, az úgynevezett Saint-Denisi szavak“-kal védhetjük meg. Aragonnak ebből a megnyilatkozásából hosszan idézünk, egyrészt azért, hogy hozzá fűzendő kommentárokra ne legyen szükségünk, másrészt azért, mert ezzel az idézettel azt a véleményünket is alá akarjuk támasztani, mely szerint A Nagyhet-et a szocialista realista módszer gazdagodása is kikristályosodása terén olyan siKérült kísérletnek, új útjelzőnek tartjuk, amelyet az író tudatosan annak szánt. Az idézet aláhúzott részei — amelyekre fentebb már előre is felhívtuk az olvasó figyelmét — ezt az utóbbi célunkat szolgálják. Halljuk tehát Aragonnak a nyilatkozatát! „Kritikusaim nem vették észre, hogy ugyanazzal az objektivitással éltem, amikor a Kommunisták című regényemben nem monarchista tiszteket, hanem illegális kommunista harcosokat ábrázoltam. Azt szívesen látják, ha rokonszenves monarchištákat mutatok be, de ha az én kommunistáim nem hasonlítanak az antikommunizmus sémáira, ha ők is rokonszenvesek, akkor már egyáltalában nem tartanak objektívnek. Mondjam-e minden él nélkül, hogy szememben éppen e bírálókból, akik nem látják a Kommunisták és a Nagyhét közötti ordító hasonlatosságot, éppen belőlük hiányzik az objektivitás. — Valójában minden regényem, az 1933-34- ben írott Baseli harangok-tói a Kommunis- ták-on (1948-50) át az 1955-től 1958-ig írott A Nagyhét-ig egyazon módszerrel készült; azzal, amelyet nagyobb kényelem okából szocialista realizmusnak neveznek, vagyis napjaink ama realizmusának, amely országok szerint veszi figyelembe a jövő vagy a jelen, azaz a szocializmus történelmi távlatait. A dolog úgy áll, hogy sokan azért tapsoltak A Nagyhét-nek, mert kialakítottak magukban egy bizonyos képet a szocialista realizmusról, mely kép e fogalmat gyűlöletesnek mutatja a szemükben, s azt hitték, hogy itt e módszer tagadására, elhagyására bukkantak, s ez örömet okozott nekik. Élénken sajnálom, hogy ki kell őket ábrándítanom, de alaposan tévedtek. A Nagyhét nemcsak hogy nem szakít a szocialista realizmussal, sőt: épp e módszer kiteljesülése. Legalábbis az én meggyőződésem szerint... Azzal érvelnek majd, hogy ha összehasonlítják A Nagyhét című regényt a szocialista realizmus címszó alá besorolt sok más művel, elsősorban ilyen vagy olyan eltérések szúrnak szemet, s különböztetik meg könyvemet amazoktól. Ezek az eltérések kétségkívül megvannak, kétségkívül lényegesek is, de mindössze csak azt mutatják, hogy milyen különféle eredményekre lehet jutni a szóban jorgó módszerrel. Azzal érvelnek majd, hogy könyvem ilyen vagy olyan vonása, sajátossága ellentmond a Szovjetunióban írott szocialista realista művek természetének. Jóllehet ez az állítás bővebb szövegvizsgálatot igényelne, én enélkül is elfogadom. Legyen. De mit változtat ez a dolgon? Itt a szocialista realizmuson belüli felfogáskülönbségekről van szó, márpedig soha senki sem állította, hogy a szocialista realizmus templom, ahol mindenki ugyanazt a szólamot fújja.“s) Az Aragon által mondottakhoz tényleg nem szükséges kommentárokat fűzni. Amint láttuk, A Nagyhét írója rendkívül meggyőzően és szellemesen hárította el a polgári kritikának azt az állítását, hogy új műve a szocialista realizmus elhagyása, megtagadása lenne. A Nagyhét, mint mondotta, éppen 6) Aragon: A szocialista realizmus nem halt meg. (A Nagyvilág 1957/4. sz.-ban magyarul is közzétett tanulmány.) 7) Renaud de Jouvenel: A Nagyhét. 8) Aragon: Saint-Denisi szavak. (Aragon beszéde a Saint-Denisi községtanács ünnepi összejövetelén. Magyarul közölve a Nagyvilág 1959/6. számában.)
