Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - Dobos László: Tizenöt év múltán
Tizenöt év múltán Az ünnepek és ünneplések esztendejét éljük. Emlékezünk: apró, távoli tüzek koszorújaként jellobog képzeletünkben a múlt. Élők emlékeznek a holtakra: azokra az ezrekre és milliókra, akik jölé már tizenöt esztendeje sírhant borul: harcosok és áldozatok jejfái előtt hajtjuk meg a jejünk. Élők adóznak tisztelettel hősöknek, a szocializmus holt és élő hőseinek. Győzelmet ünnepelünk s háborúra emlékezünk. A kommunizmus eszméje nehéz csatákat vív: nagy történelmi győzelmei nem a zöld asztal mellett, hqnem a csatatereken születtek. Katonatemetők bejáratához, magános partizánsírokhoz, munkásmártírok sírhalmához, gázkamrákhoz csak vérpiros koszorú illik: lángvörös vérvirág. Régi mondás, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A munkásmozgalom háborúi életben, vérben követelték a győzelmek adóját. A szocializmusban a múlt, a tegnap, a hősi halottak és élő hősök számonkérik a jelent. Lehet és kell győzelmi ünnepet ülni, emberi szóval, zenével, verssel emlékezni, de nem szabad feledni, könnyelműen játyolt vetni rá a múltat: apáink, mártírjaink áldozatos élete kötelez. Partizánharcokra, a jelszabadulásra emlékezünk, de a múlt idézésének csak az ad értelmet, ha a nagy történelmi áldozathozatalra méltó tettekkel jelel a győzelmek ünneplője. Történelmi sorsforduló tanúi voltunk és vagyunk. Életünk legmegrázóbb élményét nem az iskolapad, nem a fel-fellobbanó és megnyugvó romantikus szerelmek, hanem a háború borzalma adta. Fiatalnak, öregnek a rombolás, a bestialistás, a fasizmus, az úri hisztéria borított hosszú-hosszú évekig homályt a lelkére. Egész életre szóló leckét kaptunk történelemből és volt alkalmunk, volt időnk kijárni a história főiskoláját. Bunkerek sötétjéből széles országúira léptünk, felkeltünk, járókká lettünk, és hogy hányasra vizsgáztunk és vizsgázunk, azt további munkánk dönti el. ★ Tizenöt év múlt el a háború óta, eseményekkel, gondokkal, meglepetésekkel terhes másfél évtized. Az esztendők sorából korszak lett: a szocializmus történelmi ifjúkora. Valamikor évtizedek, századok kezdték és zárták a korokat, ma a nagy emberi tettek avatják történelmi korszákká az idő röpke pillanatát. Korszakos jelentőségű ez a tizenöt év a csehszlovákiai magyarság történetében és kultúránk életében is. Ha korszakról beszélünk, akkor ez a tizenöt év a szellemi érés és önállósulás, az irodalmi férfiasodás kora volt. Az 1948 után lábadozó szellemi életünknek sok-sok támasztékra, külső impulzusra volt szüksége, míg önerejéből sajátos útjára talált. Eseményektől túlzsúfolt időben az irodalom fejlődése szembetűnően lassú. A társadalom anyagi viszonyai gyökerükben megváltoztathatók, forradalmi határozottsággal végezhetünk a múlt terhes hagyományaival, de az irodalom kapcsolatokat keres, haladó forradalmi hagyomány után kutat; az irodalomnak kezdeni és mégis folytatódnia kell. Minden irodalmi indulás egyben a múlttal való találkozást is jelenti: számolást és leszámolást, de a már megkezdettnek a folytatását is. Irodalom nem születhet a semmiből. Hányszor voltunk irodalmunk jelenével szemben türelmetlenek, radikális ítéletmondók: kétségbe vontuk létét, lebecsültük értékeit, leszállítottuk funkcióját. Ma már nyilvánvaló, hogy nemzetiségi irodalmunk léte a szocializmus győzelmének ékes bizonyítéka hazánkban. Ma már tudjuk, hogy nemzetiségi irodalmunknak semmivel sem kisebb a küldetése, mint a nemzeti irodalmaknak. Ma már azt is
