Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - Dobos László: Tizenöt év múltán
tudjuk, hogy az irodalom fejlődése, az anyagi élet változásaihoz mérve lassú folyamat. Ezt a folyamatot lehet és kell ugyan gyorsítani, forradalmasítani, de csak a belső fejlődés törvényeinek figyelembe vételével. ★ Nemzetiségi irodalom vagyunk országok és irodalmak határán. Irodalmunk eddigi fejlődése arról is tanúskodik, hogy végleg szakítottunk a nemzeti irodalmak múltbéli bezárkózó törekvéseivel. Oj viszonyt élesztünk irodalmunk, valamint a magyar, a szlovák és a cseh irodalom között: a szocialista nemzetköziség útját járjuk. Más szóval: az egyes irodalmak között szorosabbra fonódó kapcsolatok útját akarjuk egyengetni. Magunkénak valljuk a magyar irodalom évszázados értékeit, haladó hagyományait, nyelvének kincseit. Ugyanakkor merítünk a szomszédos, a szlovák és cseh nemzeti irodalmak kiemelkedő alkotásainak eszmei, művészi értékeiből. Hídverők akarunk lenni. Erre mutat példát, erre kötelez bennünket az első köztársaság magyar irodalmának harcos hagyatéka is. Világméretű kiegyenlítődés folyik a fejlett és elmaradott országok között. Ez a folyamat felöleli az anyagi, valamint a kulturális és szellemi élet minién területét. Kiegyenlítődés folyik népek, földrészek között, de ugyanez történik hazánk határain belül is: kormányzatunk nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a gazdasáqilag elmaradott országrészek fejlettebb színvonalra kerüljenek. Határozott kultúrpolitikai program, hogy a falu életét a város magasabb színvonalú kultúrált- ságához emeljük. Nemzetiségi irodalmunk sajátos fejlődése folytán viszonylagos elmaradást mutat a szomszédos nemzeti irodalmak fejlettségéhez képest. Itt is kiegyenlítődésre van szükség: olyan irodalmat kell teremtenünk, amely megállja a helyét más irodalmak jeles alkotásai mellett is. Egyenértékű versenytársakká kell magunkat felküzdenünk. Ezzel kapcsolatban felvetődik az értékelés sokat vitatott kérdése is. Pontosabban: milyen eszmei-művészi követelmények alapján mondjunk véleményt alkotásainkról? A szocialista realizmusnak nincsenek örök időkre kidolgozott esztétikai normái, szabályai. Nem is lehetnek, mert ezek a normák a művészi alkotás gyakorlata folytán változnak, alakulnak. Az irodalom belső fejlődéstörvénye kialakítja a maga eszmei-művészi normáit, kritériumait. Ez azt jelenti, hogy nemzetiségi irodalmunk fejlődési folyamata is kiformálja a maga sajátos értékmérését. Műveink megítélésének egyik alapvető szempontja tehát: az alkotások világképének szembeállítása életünk valóságával. Ez természetesen nem zárja ki az összehasonlító kritika alkalmazását, nevezetesen irodalmi termékeink összevetését hasonló témájú vagy azonos életérzést kifejező szlovák, cseh vagy éppen magyarországi alkotásokkal. Ügy vélem, hogy akár egyes alkotások, akár irodalmi szakaszok kritikai egybevetése csak siettetné irodalmunk felzárkózását a nemzeti irodalmak élvonalához. A kiegyenlítődés megköveteli a művészi érték szerinti differenciálás határozottabb érvényesítését: a továbbfejlődés vastörvénye ez. Az elmúlt tizenöt esztendő írói összejövetelei, vitái, kritikai és elméleti vonatkozású írásai túlnyomórészt az irodalom és társadalom viszonyát fejtegették. Szükség volt erre. Viszont talán Fábry Zoltán kivételével keveset foglalkoztunk az irodalom alakulásának belső művészi problémáival. Sok mindent átvettünk, utánoztunk, és közvetítettük a magyarországi irodalom útkereső hullámzásait is. De megelégedhetünk-e másutt kiformált normák, szabályok és törekvések közvetítésével, reprodukálásával? Nem! Az indulás évei megkövetelték a segítséget, a támasztékot, de több mint egy évtized irodalmi gyakorlata van mögöttünk és hiszem, mindnyájan szükségét érezzük az egyénibb, alkotóbb jellegű írói munkának. Társadalmunk biztosítja irodalmunk kibontakozásának objektív feltételeit. Erkölcsi kötelességünk emberibb, művészibb irodalommal szolgálni a népet, a szocializmust. Dobos László
