Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Nagy Irén: Kádervallomás (elbeszélés)
Egyszer ki is köttettek... leittam magam, de kinek mi köze van hozzá, ha a szabad időben leiszom magam?... Ha szolgálatban vagyok, nem jut eszembe Marija, akkor megy minden, mint a karikacsapás, de ha nincs semmi dolgom... előttem van, amint kapaszkodik fel a parton... Nézem és egyre kisebb fekete foltot látok a fehér hóban ... Cattaro után kis hija fel nem húztak, de úgy van az már, hogy aki nem féli a halált, azt elkerüli minden vész. Búcsút sem mondhattam a két lányomnak, a nagyanyjuk már írta, hogy az idősebbik alighanem férjhez megy. Jó lett volna megnézni, milyen is az a legény, a lelkére kötni, hogy úgy becsülje meg, ahogyan én az anyját, de nem lehetett... szökni kellett... Amerikában a kutya sem törődik egy matrózzal, azt sem tudják, hol van Cattaro. Ha tudsz dolgozni, lehetsz, ha nem, hát megdöglesz. Nem ment rosszul a sorom. Egyszer még a szerencse is rámmosolygott. Az ilyen világot járt embernek, mint én vagyok, minden kikötőben akad hasznos ismerőse, egyszer nekem is beütött a nagy üzlet. Annyi pénzem volt, hogy elhatároztam, hazamegyek. Ki törődik már azzal, mi volt a háború eílatt? Veszek mindegyik lányomnak házat, földet, meg magamnak is a közelükben, hogy hallhassam az unokák kacagását ... De minden füstbe ment... Marija nem engedte ... nem akarta, hogy öregségemre nyugodt életem legyen ... ha az ember nagy nyugalomban él, eltes- ped, elfásul és a régi bánat már nem égeti a szívét... Marija akarta, hogy hontalan legyek... hogy mindig visszasírjam azt a hajlékot az uszályon... ahol nem volt más, csak alattunk a víz, felettünk az ég ... és mi ketten ... A kocsmában a megszokott asztalhoz ültem, és amikor körém gyűltek a cimborák, bejelentettem: „Indulok haza“. Olyan rikoltozás támadt, hogy még a tulajdonos is lejött az emeletről megnézni, miért gyükoljuk egymást? Ő is ivott velem egy pohárral, sajnálta is, hogy elmegyek, mert jó vendége voltam, az adósságot mindig megfizettem, meg örült is a szerencsémnek. A szomszéd asztalnál kcickáztak. Ittak ők is a szerencsés hazautazásomra, de csak folytatták a játékot. Aztán bejött egy nő, észre sem vettem volna, ha a cimborák meg nem löknek, hogy nézzek utána. — „Marija“ — kiáltottam fel hirtelen, mire a nő megfordult. Az arca nem hasonlított egy cseppet sem az én Marijámra, de (a járása, a ringása éppen olyan volt... Leült a kockázókhoz és lopva felém nézett... nagy sötét szeme volt... meg kellett néznem közelebbről ... A reggel a kockázók között talált, a lány mellett, akiről már tudtam, hogy ócska tengerészlotyó, az ilyen előtt ki sem köp a magamfajta, de a pénzem már a kockázók zsebében volfl ... Fejembe csaptam a sapkámat és fütyörészve léptem ki a lebujból... most hová ? ... merre 1... A hazamenetelnek befellegzett... az életben nem szerzek még egyszer annyi pénzt, hogy hazamehessek ... Aki koldus, az maradjon itt... egyedül idegenben könnyebb elviselni... „Mikor mozdulok 'ók ölelik egymást“.
