Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Illés Béla: Tanköltemény (elbeszélés)
Csak két nap múlva tudtam meg, hogy Kéry Kálmán és a tábori csendőr megfojtották Hellebrand főhadnagyot és holttestét kidobták az autóból. — Igyon maga is — fordult felém Miklós Béla, amikor visszaszálltunk az autóba. A félig kiürített konyakos üveget kezembe nyomta. Nagy ívben megkerültük Munkács városát. Szürkületkor már Szolyvától északra Volócon voltunk és hajnaltájt közel Vereckéhez — Rákóczifalván. Ott egy könnyű honvéd hadosztály vezérkara állomásozott. Néhány órát töltöttünk Rákóczifalván. Miklós Béla a hadosztályparancsnokkal tanácskozott zárt ajtók mögött. Talán egy órával azután, hogy odaérkeztünk, befutott a szomszédos hadosztály parancsnoka js. Engem természetesen nem vontak be a tanácskozásokba, de Miklós Béla őrségének tagjai mindent tudtak, ami történt és azt is tudták, mit tervez a vezér- ezredes, sőt talán valamivel többet is tudtak annál. És az őriség nem titkolózott. A helyzet elég bonyolult volt. Horthy Miklós mielőtt október tizenötödikén felolvasta a rádióban, hogy fegyverszünetet kötött az oroszokkal, parancsot küldött Miklós Bélának: lépjen érintkezésbe a szovjet hadsereg parancsnokságával. A parancs meglehetősen kétértelműen hangzott, de úgy is érthető volt, hogy Miklós a szovjet hadsereggel együtt kezdje meg a harcot a német megszállók ellen. Ez után a parancs után Miklós gyors egymásutánban még néhány parancsot kapott, jórészt egymásnak ellentmondó parancsokat. A legutolsóban feszólították őt arra, hogy tegyen hűségesküt az új legfelsőbb hadúrnak: Szálasinak. Miklós sem Horthy parancsát nem hajtotta végre, sem Sz^lasiét. Várt. Hogy mire, azt maga sem tudta. Csak akkor határozta el magát cselekvésre, amikor a németek berendelték hadiszállásukra és egyidejűleg hetven tankot indítottak útnak Nagy. szöllős felé, az 1. magyar honvéd hadsereg hadiszállására. A tisztiszolgák alaposan kitanítottak engemet. Azt is tőlük hallottam, hogy mi történt Szálasi főhadnagyával, Hellebrand gróffal, aki azért utazott Nagyszöllősre, hogy a németekhez kísérje Miklós Bélát. Most megtudtam, mi az a katonai titoktartás... Délelőtt 11 órakor Kéry Kálmán ezredes hivatott magához. Az alacsony, izmos, beretvált arcú, harcsaszájú, negyven év körüli ember éveken át a kémelhárítót vezette. Csak néhány héten át volt Miklós vezérkari főnöke. — Főhadnagy úr, a kormányzó úr őfőméltóságának parancsára, a tűzvonalon át, az orosz hadiszállásra utazunk. Tárgyalni. Ön velünk jön mint tolmács. Sem most, sem későbben senkinek egy szót sem szól arról, amit útközben és az oroszoknál lát és hall. Kötelessége nyelvtudásával segítségünkre lenni. Más irányú szolgálatokra nem tartunk igényt. Figyelmeztetem katonai esküjére. Kéry nagyon hivatalos volt és nagyon határozott. Estszürkületkor, két páncélkocsi kíséretében megindultunk északra. Észre sem vettem, hogy áthaladtunk a magyar tűzvonalon és nem értettem, hogy amikor besötétedett, miért állunk órákon át mozdulatlanul. Kéry járőröket küldött ki, akik csak pár tucat lépésnyire hagyták el azt a facsoportot, amely mellett autóink meghúzódtak. De, amikor visszajöttek a járőrök, hosszas jelentést 2.
