Irodalmi Szemle, 1960

1960/2 - Illés Béla: Tanköltemény (elbeszélés)

adtak le. Hogy mit jelentettek, nem tudom. Napfelkeltekor megindultunk és kis félóra múlva szovjet katonák állítottak meg. Egy öttagú járőr. Nem volt szükség arra, hogy tolmácsoljak. A járőr parancsnoka, egy fiatal főhadnagy magyarul beszélt, miután Miklós Béla igazolta magát, két orosz páncélkocsi kíséretében elindultunk keletnek. Szembe velünk áramlott az orosz haderő. Tankok százai, teherautók ezrei, harcosok tízezrei. Hoszú idő óta most láttam először jókedvű katonát.

Mire beesteledett, egy félig felperzselt ukrán faluba érkeztünk, ahol szállás várt ránk. A 4. ukrán hadseregcsoport parancsnokának megbízásából itt egy őrnagy üdvözölte Miklós Bélát — magyar nyelven. Az őrnagy velünk vacsorázott. Kéry vacsora közben száz kérdést is intézett hozzá és a magyarul tudó szovjet őrnagy minden kérdésre válaszolt. Egyikre-másikra kimerítően, de úgy, hogy a válaszoktól Kéry semmivel sem lett okosabb mint vált. A máskor oly határozott Kéry most láthatóan zavarba jött. Az őrnagy közölte Miklós vezérezredessel, hogy másnap délelőtt kilenc óra harminc perckor várja a 4. ukrán hadseregcsoport parancsnoka, Petrov vezérezredes.

A találkozáson már én is szerephez jutottam. Én voltam a magyar delegáció (így nevezte Miklós a csoportját) hivatalos tolmácsa. Petrov, éjjeli szállásunktól mintegy öt kilométernyire, Liszko nevű faluban várt ránk. Egy földszintes épületben, amely valamikor iskola volt és a tanító lakása. A tanítót néhány hét előtt a németek felakasztották.

A szoba, amelyben a tábornokok találkoztak, valamikor iskolaterem volt: az egyik sarokban még mindig valami kezdetleges természetrajzi kiállítás maradványai voltak láthatók. Az iskolapadokat kidobták — vagy felfűtötték. Most a terem közepén két hosszú puhafa asztal állott, mindegyik mögött öt-hat szék* úgy elhelyezve, hogy akik a székeken helyet foglaltak, néhány méternyi távolságból szembe nézzenek egymással. Nem valami előkelő, de nagyon praktikus tárgyalószoba. Az asztalokon orosz ásványvíz — Narzán-üvegek — hosszúszopókás cigaretták és gyufa. Azonkívül — természetesen — sok fehér papír és jól kihegyezett ceruzák.

Petrov vezérezredes zömök, kerekfejű ember, erősen szürkülő haja rövidre vágva, ukrán bajusza az állálg lóg. Minden formalitás nélkül fogott kezet Miklóssal, Kéryvel, Csukássy-Hechttel és velem. Megkért minket, hogy foglaljunk helyet, aztán cigarettára gyújtott. Mellette egy magas, fekete hajú, fiatalos tábornok ült, egy ezredes és az az őrnagy, aki tég nap velünk vacsorázott és ma reggel Liszkóra kísért minket. Az őrnagy Petrov nevében megkérte Miklós Bélát* hogy adja elő jövetele célját.

Miklós nem szeretett és nem is tudott folyékonyan beszélni. Háromszor- négyszer is elismételte ugyanazt a közlést, vagy panaszt: a németek elhurcolták Horthy kormányzó urat. Amikor látta, hogy ennél nem tud tovább jutni, átadta a szót Kéry Kálmánnak. Kéry viszont mestere volt a szónak. Közölte, hogy a kormányzó elrendelte: a magyar csapatok egyesüljenek a szovjet csapatokkal. Hosszan és kimerítően beszélt a kormányzó érdemeiről, békeszeretetéről és szovjet barátságáról. Petrov, amikor a szovjet őrnagy lefordította neki Kéry szavait* semmit sem válaszolt, és nem tudom miért, lehúnyta a szemét.

— És? — kérdezte rövid hallgatás után.

Kéry kifejtette, hogy miután a csapatokat nem lehetett áthozni, a vezérezredes űr úgy vélte, hogy a kormányzó őfőméltóságának parancsát úgy kell teljesítenie, hogy ő és kísérete átjönnek a szovjet parancsnokságra. Együttműködni.