Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - Cselényi László: Réti capricció - Virágének

Virágének

Cselényi László

Réti capriccio

Egy kis patak kergeti sej a réteket röpke kedvét lengeti s tud száz éneket azt dalolja napestig s attól reggelig szívdobogva hallgatom s szívem megtelik csordultig szerelemmel isienem be szép élni és száguldani kinn hol tág az ég vándorolni zöld gyepen árkon-bokron át hegyre föl és völgybe le szívni a határt csendülő tüdőnkbe friss rónák lombos ág százszorszépek illatát s patakcsobogást hallgatni mint csodaszép víg szimfóniát és dalolni mint a fürj s szállni mint az ég élni óh be gyönyörű istenien szép 1955

D

fy-észeg május este: ember hátán ember, ilyenkor az utca, mint a bőszült tenger, hömpölyög, rikoltoz, csingiling tavasz van, illegnek a lányok ezüstben, aranyban.

Nézem őket, nézem, sóvárogva, lázban, elképzelem őket zöldpaplanos ágyban, suhogó selyemben vagy szedve a meggyet, s választok magamnak a sok közül egyet. Mert a férfi lángol, nem lakik jól szemmel, tavasz van, mit kezdjek a nagy szerelemmel, ami felgyülemlett itt az izmaimban, sárgapitykés mellem fölött selyeming van. Ledobom magamról — fojtogat az ingem, iszonyatos erő van az ereimben, iszonyatos vihar dobol az agyamban, s dübörög a vérem egyre szilajabban. Ifjúságom kínját néha el-elsírom, de ezt a poklot én tovább már nem bírom, csingiling tavaszban keresem a társat, ezüst forgatagban rohanok utánad, elfúlok százszor, míg megtalállak végre, piroslabda-szívem dobálom az égre a csurgó örömtől s nem győzlek csodálni, gyöngyvirágos tested nem győzöm imádni.

Ö, a tested, karcsú patyolating-tested, mit nem tennék érte, akár fakeresztet faragnék s cipelnék zsákot mázsaszámra, s felkúsznék akár a magas kőrisfára, hogy tüzed-bujtotta kínomat lohasszam ebben a bolondos kőrisfa-tavaszban, míg a bokros erdő felé visz a lábunk, s hasztalan csitítjuk tülekedő vágyunk.

Mert az ifjú testnek egy-két csók mit ér, a felajzott izmok közt sipít a vér s mondhatsz már akármit, mit nekem a lélek, én kenyérrel, sóval, nem igével élek, én a húst kívánom, a húst s a csontokat, s a vért, a vért, a vért, mely ölni bujtogat, csípőd dúsát és a combok lágy ívét, csupa-gyönyör tested vad igézetét.

Részeg május este: lángoló tavasz van, dörömböl a vérünk egyre szilajabban, hallod: zúg az, ének, csillagok remegnek, a mindenség alján társak integetnek, illatok suhannak a kertek alól s mellettünk a részeg békanyáj dalol, kapcsold hát az inged, tépd a gombokat, vesd magad a selymes fűbe s védd magad. 1958