Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - Duba Gyula: Judózik a szerelem
Duba Gyula A szerelem olyan szép, és olyan bájos ártatlanság lengi körül törékeny alakját, hogy Salamon király nyugodtan megírhatta volna hozzá az Énekek Énekét. Minthogy azonban a szerelmes király máshoz írta az említett cirádákat, kontár módra én próbáltam pótolni őt, Elvirát foszlós ünnepi kalácsnak, gyenge liliomnak és hamvas, puha barackvirágnak nevezvén. Ez az idilli állapot huzamosabb ideig tartott. Séták éjféli kakaskukorékolások idején, csókok felhők mögött bujkáló hold vaksi világánál, mindaddig, amíg egyszer Elvirám kijelentette: — Lajos, én judózni fogok! ' — S mi légyen az a judó, kincsem tubicám, rézveretű klárisom? Megmagyarázta kissé fölényesen, de jóakaratúan, hogy a judó japán birkózósport, magyarul cselgáncs, és újabban nők is gyakorolják. Nagyon szép és emellett hasznos, mert megtanít támadni, sőt védekezni is ugyanezek ellen a támadások ellen. Igen, emlékszem, láttam ilyen képeket, mezítlábas, alsónadrágos nők dobálják egymást rajtuk, mint zsákhordók a zsákokat. Nem tudom miért, de szívemet a balsejtelem és kétely éles kései hasogatták. Ő, az én Elvirám judózni fog? Megtanul támadni és védekezni, na szervusz Salamon király, mi lesz ebből?! Talán két hete judózhatott az én rézpitykés klárisom, amikor kint sétáltunk a városszéli erdőben, emberektől elhagyatottan. — Mutatok valamit, Lajosom! — Mutass, Elvira! — biztattam várakozóan. Vajon mit mutat ez a bájos, törékeny liliom? Ő pedig elkapta a karomat, csavart egyet rajta, átdobta a jobb vállán, megnyomta, megropogtatta és szép lassan kihúzta a helyéből, mint ahogy a mákosrétest nyújtják. Szememből bőven permeteztek a könnyek és panaszosan bőgtem a fájdalomtól. — Mi volt ez, Elvira drágám? Sziszegve nyalogattam volna kulcscsontomat, ha odaért volna a nyelvem. — Ez judó fogás volt — magyarázta kedvesen — úgy hívják, hogy curi- comi-gosi. Persze japán neve van, azért olyan idegen számodra. Akkor használjuk, amikor késsel támadnak az emberre. — Elvirám édes — zokogtam — de nálam nem volt kés! Miért kellett kificamítanod a vállamat? — Hát kificamítottam? Szegénykém — paskolta meg eltorzult arcomat — tényleg kissé erősebben nyúltam hozzád. Sebaj, a doktor bácsi majd helyreteszi, ne sírj már... no, no kicsikém, légy férfi, te butus! Megembereltem hát magam és abbahagytam a sírást, de egész este morcos voltam és arcomat bánat felhőzte. Három hétig hordtam gipszben a karomat. J u d ó z / k a*szerelem
