Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: A novella kérdőjelei
odacsapott megjegyzés — kilóg. Stílusgörccsel is találkozunk: „Egész lénye nehezedett az unokára: mint madár a fiókáira", de aztán kiengesztel ez az újszerűség: „Homlokához kap, mert a világ szeme mintha összekapódna, elsötétülne“. A „Végrendelkezés“ az örök paraszttragédiát, a jussban, földben megrövidített fiú véres részeg bosszúját próbálja novellába sűríteni. A pontot itt a verekedésben leütött lámpa jelenti: „A nagy dulakodásban senki sem vette észre, hogy asztallábban, az ablakpárkányban erőre kapott a lámpa lángja, melynek tüzcsóvája felfal mindent, ami az útjába kerül. Égett, lángolt a konyhabútor, a földön fet- rengő testvérekből csörgött a vér, míg kint az öreg föld békésen, csendesen pihent.“ A mindent elintéző pont, a minden rosszat elemésztő, büntető tűz! Móricz Zsigmond igazságtevése szomorú magyar példa: változatai minduntalan felbukkannak! Az „Egyedül“ az öregember-konokság — inkább a halál, mint a közös! — falukavarintó története. Dömény egyedül, egymagában tehetetlen: tíz hold föld van a nyakán! Tehetetlenségében, dühében mindent és mindenkit elmar maga mellől, aztán lefekszik — meghalni: „Mintha szél vágná a sziklához, fröccsen a hír a faluba. Dömény sztrájkol. A jóízű, kívánatos, ropogós hírt minden épkézláb ember felfogja, szájára veszi“. A Dömény-ügy falu-ügy lesz, de semmi sem sikerül. Aztán a végén mégis rendbejön minden, és hősünk szövetkezeti csordás lesz. „Egyébként nagy, mindent beborító kétség a réten, s a csorda delel, delel...“ A szövetkezeti elbeszélések átlag-hibája itt is kiütközik: Mács adósunk marad az ugróponttal, a lényegmozgató szociális indokolással, a realitás, az átváltás hitével. Nemcsak Mácsnál, de a szövetkezeti elbeszéléseknél általában, szocialista motívumokon kívüli tényezők adják meg a döntő lökést, és sokszor deus ex machina módján: szerelem, véletlen, betegség, szerencsétlenség, baleset vagy halál. Itt Döménynél is a volt szerető húzza ki az öreget házából az életbe és viszi be a szövetkezetbe. De így legalább arányos történet kerekedett ki belőle, mert Mács többi efajta elbeszélése inkább riport, néha frázisba fullasztott rossz riport. Az „Öregasszony“ hangulatriport és a hangulatriport messzebb esik a novellától, mint Makó Jeruzsálemtől. Mács a novellát el is ejti tudatosan, amikor mindenek tetejébe önkommentálón még ezt csapja a végibe: „Előttem a szürkeségben meg-megvillanó hátú út, hátamban az előresegítő szél. Az új év első napján bort, búzát, békességet kívántunk ennek a népnek. A bor, búza, békesség megvan. Ott van az özvegyasszony hajlékában is, mindenütt. De ezt nagyszerű éveink minden napján világgá kell kiáltani!“ De nem közhely- könnyítéssel, de novellába sűrítve! A novella nam világgá-kiáltó műfaj, de történetével, formájával és tartalmával egy pontra sűrített világ: alkotás! A ,,Ravasz Csali“ ravasz dolog. Nem tudni mi fán termett: elbeszélés, riport vagy szatíra? Mindegyikből valami és végezetül egyik sem. Amikor már azt hiszed: megértetted az író intencióját, egy közbelökött mondat újra zavarba kerít. Ez a ravasz Csali módos gazda, aki a kocsmában „szocialista“ módon beszél, de a szövetkezetbe nem lép be. Csak taktikázik: előbb látni akarna minta-szövetkezeteket. Nosza, autóbuszra rakják feleségestül és viszik szövetkezetnézésre a Tátrától cseh földig. És mégsem lép be, „mert ha vesszük, a Szovjetunióban nagyszerű kolhozok vannak . .. Meg kell azt is nézni. Kimegyünk oda is.“ Erre azonban .már nem kerül sor: az utaztató járási elnök többé nem jelentkezik. Csaliék hoppon maradva, egymást vigasztalják: „Sose búsulj jő ember. Rengeteget láttunk ingyen, most már be is állhatnánk. — No isz...
