Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - VITA A REALIZMUSRÓL - Fantázia és fantasztikum a realista művészetben
Vita a realizmusról Fantázia és fantasztikum a realista művészetben (A „Voproszi lityeratúri“ cikke nyomán) Leonov egyszer találón mondta: „A legnagyobb lángész is legföljebb tíz koordináta segítségével ábrázolja a cselekményt, az élet azonban a legkisebb részlet megalkotásához is számtalan koordinátát használ“. A művész tehát nemcsak tanulmányozni kénytelen az életet, hanem ki kell hogy válassza belőle ábrázolásának tárgyait, a műalkotás ezért mindig bizonyos mérvű „stilizálás“, általánosítás jegyét viseli magán. Éppen ezért a művészi alkotás sohasem mérhető egyes vonalban azonosítva a valósággal; a műélvező, a művészet közönsége nem találja természetellenesnek, hogy az operában dalban mondják el azt, amit a való életben prózában közölnek, hogy a mesékben megszólalnak az állatok stb. Az esztétikai ízlés szempontjából az ilyesféle fantasztikum évszázadok óta hagyományossá vált konvenció, amely nélkül egyetlen művészet sem lehet el. Csak egyetlen művészi módszernek tulajdonítanak olyan törekvést, amely a lehetetlent, a valóság másolását, sivár leírását kísérli meg. Ez a művészeti irányzat a realizmus. Leíró jellegének kritikája mögött azonban valami egészen más lappang: az alkotó fantázia szerepéről folyó vita. A realizmus ellenfelei mini-' málisnak tartják a fantázia szerepét a realista művészetben, mégpedig azért, mert a realista müvek zömében a fantázia a környezet és főleg a típusok leírásában rejtőzik. Ezeket a típusokat általában élő embereknek, reális valóságnak fogjuk fel. Életességük azonban nem a valóság reális másolásáriak a gyümölcse (ha így lenne, az alak már eleve halva születne); a tipikus alakok szülője elsősorban a fantázia, az írói képzelet. A cikk a továbbiakban idézi Gorkij nézeteit a szocialista realizmus típusalkotásáról, a túlzásokról és kiélezésekről, az úgynevezett „harmadik valóság“, a jövő ábrázolásáról és a művészetnek arról a jogáról, hogy kiélezze az élet szülte ellentéteket, eltúlozza a reális, pozitív és negatív jelenségeket. Az utóbbi időkben azonban egy más kérdés lép előtérbe, s ez a kérdés szoros kapcsolatban áll az előbbiekkel: realista-e még az olyan képzelet, amely nem marad meg a hagyományos, eltúlzó tipizálás szolgálatában, hanem egyenesen fantasztikus, „irreális“ elemeket*visz a műbe? Itt már nem magától értődő konvenciókról van szó, hanem az alakok, a cselekmény, a képek életes valószerűségének „megerőszakolásáról“, mint például Čapek egyes színdarabjaiban, Bradbury fantasztikus írásaiban, esetleg a valóság olyasféle „meseszerű“ stilizálásáról, mint például Nezval „Atlantisz“ vagy Hikmet „Legenda a szerelemről" című drámai költeményeiben. A Szovjetunióban folyó viták során ez a kérdés is szőnyegre került. A „Voproszi szovjetszkoj lityeratúri“ (A szovjet irodalom kérdései) című évkönyv VIII. kötetében V. Kovaljov terjedelmes tanulmányt tett közzé „ A művészi fantasztikum az irodalomban“ címmel, a „Voproszi lityeratúri“ című folyóiratban pedig vitára került sor I. Fradkin és T. Motileva között ugyanerről a kérdésről, A szerzők egyike sem vonja kétségbe, hogy a művész képzelő ereje — nyilvánuljon meg akár fantasztikus elbeszélésekben, allegóriákban stb. — a realizmusban és a szocialista realizmusban is fontos szerepet játszik. Koraljov számos példát idéz a szovjet irodalomból, megemlíti például, hogy Leonov műveiben a típus nem egyszer szimbólumba csap át („Orosz erdő“ és „Aranyos hintó“). A szerzők azonban más-más nézeten vannak abban a kérdésben, milyen szerepet játszanak ezek az elemek a XX. század realista művészetében és mi az a határ, ameddig a realizmus megtűri őket. Kovaljov így vélekedik: „A fantasztikum nem tartozik a XX. század haladó irodalmának jellemző vonásai közé. Csupán azoknak az elemeknek az egyike, amelyeket alkotó módon átvett {lényegében tehát átalakított) az előző irodal- rfiaktól, és uj eszmék, új élettartalom kifejezésére használ fel.“ Motileva ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a XX. század realizmusa nem törekszik oly gyakran a kép teljes történelmi hitelességére, mint a XX. század
