Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - HAGYOMÁNYAINK - SÁNDOR LÁSZLÓ: Néhány tollvonás Berkó Sándor írói és emberi arcképéhez
losonci barátommal és elvtársammal átmenetileg megszakadtak kapcsolataim. Berkóról csak annyit tudtam, hogy az érettségi vizsga után a pozsonyi egyetem bölcsészeti karán szándékozott tanulmányait folytatni, de a bécsi döntés ezt a tervét meghiúsította. 1939 májusában azután váratlanul Pestről hozott tőle levelet a posta. Levelében 1938 őszére tervezett első verskötete (Ez nem legenda) meg nem jelenéséről számolt be s jelezte, hogy a könyv megfelelő „szerzői cenzúra“ elvégzése után 1939 végén mégis napvilágot lát. Nem úgy történt: csak a következő év őszén jelenhetett meg saját kiadásában. Egyetlen kiádó sem vállalta könyvét. „Az ördög köpenyében“ kiadása mindenképpen kockázatos vállalkozásnak minősült már akkor. A levélbeli kapcsolat közöttünk azután 1941 júliusáig fennmaradt. Eleinte Budapestről írogatta leveleit, lapjait, ahol mint a Népszava külső munkatársa próbálta fenntartani magát, majd 1940. szeptember 3-án munkaszolgálatra történt behívása után hol Pétervásárról, hol Szolnokról, majd Sajószentpéterről, Husztról, legvégül Ökörmezőről adott magáról élétjeit. Leveleiben gyakran emlékezett meg pesti írótársairól, Fodor Józsefről, Veres Péterről, Kassák Lajosról, Komlós Aladárról, akik — különösen Kassák — állandóan írásra ösztönözték. Két-három alkalommal közölte is, hogy írt néhány új verset, de hogy mi lett a sorsuk, azt nem tudom. 1940 második felétől eltűnéséig — figyelembe véve hozzám intézett leveleiben levő utalásait — mintegy 25 — 30 verset írhatott. A sajtóban akkoriban — tudomásom szerint — már nem jelent meg tőle semmi, de feltételezem, hogy egyik-másik szerkesztőség irattárában, vagy pesti barátai levelesládájában megmaradtak talán utolsó verseinek kéziratai. E kéziratban lappangó, valamint a napilapokban és folyóiratokban elszórtan megjelent és könyvbe nem foglalt Berkó-versek felkutatása régen megvalósításra váró feladataink közé tartozik. A fiatalon elpusztult Berkó Sándor szocialista irodalmunk egyik értékes képviselője volt. írói hagyatéka mind tartalmi, mind formai szempontból megérdemelné, hogy a kortársak értékelő visszaemlékezései kíséretében teljes egészében napvilágot lásson. Régi adósságunk ez a magyar proletariátus felszabadításáért és a fasizmus embertelensége ellen küzdő szocialista költőcsoport e tehetséges és mindvégig hű tagjával szemben.
