Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - CSELÉNYI LÁSZLÓ: Két vers
CSELÉNYI LÁSZLÓ VÁNDORDAL Amerre mentem: almafák dombok csodakék nyári ég füzek iramló friss patak s a völgyben puha-selymü rét kínálta magát édesen lehelve kósza illatot s este a léha táj fölött merengő büszke csillagok pompás virág-együttese. Talpam sajgott az út pora tüzelte s fájt a szomjúság s akkor a rét épp mikor a hegyek mögött az alkonyat megszőtte bűvös bársonyát keblére hívja jöjj pihenj az utak hires vándorát, így volt a vérem kergetett húszéves voltam tettre hős ilyenkor még a vér tüzes izmos a kar a szív erős nyugtalan hívja csalja a derengő lenge délibáb világot látni nyerni sok csillag-hódító hős csatát. Előbb csak izzik a fiú várja mikor egy alkalom próbálja zsenge szárnyait aztán egy könnyű szép napon elindul a kezébe bot tarisznya vállán félcipő benne aztán szervusz világ isten veled kis házikó ahol születtem rét folyó én már örökre elmegyek az is lehet többé tálán sosem halljátok híremet. S mentem szédült az ég velem tájak jöttek meg emberek keringőzött e zöld világ s éreztem néha megremeg a föld a híres rónaság mérföldcsizmás lábam alatt s volt sokszor úgy hogy nem akadt torkomra egy sovány falat de én mentem tovább tovább előre csak nincs irgalom számodra már ha megpihensz: elvesztél ó szebbik dalom világa: nyírfa-csendü táj s nekem csupán bokáig ér hiába ámítom magam a homlokom mögött a vér hiába sír az ég dühöng és úgy tüzel hogy menni kell hogy látni kell és fájni kell nem érheted be ennyivel. A nyírfa-csend: kakukk-halál előtted ím a nap delel egy csonka-tornyú vár ura vagy száműzött király leszel? Nem tudhatod előre csak jönnek majd új és szebb napok a csonka-tornyú vár ledől s a fény mely még csak tántorog majd feltüzel. És jött a nyár: gyémánt-hegyek harangja zúg fenséges-ívű városok ösvényein vezet az út s hiába lám mert nem tudod megváltani nyugalmadat — pénzért szerelmet? — Ez igaz: a láz itt is csak láz marad. S mert itt se jó hát újra csak az ég alatt víg cimborák között az árokpart füvén az ékes hajnal bíborát szürcsölve s mégis jobb ez így láncok közt élni mint a rab törvények áldozott jaként mennyivel lennél boldogabb? Nem bírom én a finomnak bilincseit sej jobb nekem a sík mezőn a zöldellő gyümölcsöt-áldó földeken
