Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - DISPUTA - Koncsol László: Egyeniség, kor, hagyomány
Az Irodalmi Szemle ankétja Az Irodalmi Szemle legutóbbi számában nyilvános vitát indított a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetéről, fejlődési problémáiról, feladatairól. A szerkesztőség úgy véli, az ankét elsősorban a következő kérdésekkel hivatott foglalkozni: | Hogyan értékeli a csehszlovákiai magyar irodalom eredményeit és *■ alkotásait a felszabadulás óta? *> Hogyan látja a hagyományos és modern elemek viszonyát irodai■“* munkban? Vannak-e benne provinciális jelenségek? •5 Nézete szerint betölti-e szerepét irodalmunkban a kritika, mik az érdemei és mik a hibái, mi hiányzik kritikánkból? íl Hogyan látja irodalmunk további fejlődésének esélyeit? Mivel já- ruljon hozzá a csehszlovákiai magyar irodalom a szocialista társadalom, a szocialista ember formálásához? Ez természetesen nem jelenti, hogy ne fogadnánk örömmel olyan hozzászólásokat, amelyek a fentebbi kérdéseken túlmenően foglalkoznak irodalmunk helyzetével, fejlődési problémáival, feladataival. Az eddig beérkezett hozzászólásokat az alábbiakban közöljük. čqi^ímMg,, k&ľ, kagj^amám^ Az ankét negyedik kérdésére szeretnék röviden, néhány problémára szorítkozva válaszolni. Feleletemet elsősorban a költőknek szánom. Mindenekelőtt: az egyéniségek kérdése. A líra, inkább mint az irodalom bármely része, szubjektív, a legszubjektívabb terület. Más szóval: a líra mindenekelőtt önkifejezés. Nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni. Kell, hogy a költő önmagába nézzen, s amit érez, amit lát és gondol, mindazt bátran és maradéktalanul, a tartalommal adekvát művészi fokon, tehát egyéni módon fejezze ki. Mindez természetesen korántsem zárja ki a társadalmi, tehát az úgynevezett politikai érdekű költészetet. Sőt! — minden igazán nagy költészet társadalmi költészet is. Az egyén — s ez alól a művészi egyéniség nem kivétel — egy nagy emberi közösség: a társadalom része, s gondolatai, érzései ezer szállal kapcsolódnak a társadalomhoz. Ha tehát valóban mélyen tekint önmagába, s önmagát maradéktalanul fejezi ki, életművében természetszerűleg helyet kapnak a világ, ■a társadalom nagy kérdései is. Ami pedig a probléma hogyan-ját illeti (s épp e kérdés körül merül fel a legtöbb kétség és félreértés, de a legtöbb dogmatizmus is), — ne töredékeket, ne már kimondott részigazságokat fejezzenek ki elsősorban, hanem keressék a lényeget, — a mindig-új, a még feltáratlan és feltárásra váró, ki nem nyilatkoztatott kérdéseket kutassák. Hatoljanak mélyre s ne elégedjenek meg a felület