Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - DISPUTA - DOBOS LÁSZLÓ: Szépprózánk néhány kérdéséről

tragédiájának a példázója. Ennél sokkal több Az ellenállás, a védekezés és az erőkovácsolás regénye. Márpedig a világnézeti erősség megteremtéséhez szellemi, hovatartozásbeli alapokra van szükség. Hisz az európaszerte fellángoló antifasiszta frontoknak mindenütt megvan a sajátos nemzeti arculatuk, a nemzeti erőforrásuk. A kommunista világnézet alakulásában a szellemi hovatartozás tudata, a nemzeti-forradalmi hagyomány birtoklása és vállalása fcsak pozitív tényezőként szerepelhet. Nincs szándékomban valamiféle öncélú nemzeti-történelmi koncepció hirdetése: hanem azt akarom, hogy ha kimondunk egy eszmei világnézeti tanulságot, legyen az megfellebbezhetetlenül hiteles.

L. Kiss Ibolya „A folyón túl“ című regénye jó szándékkal íródott. Az írónő célja az volt, hogy mai életünk létfontosságú kérdésére keressen választ és mutasson példát. A szándék: az együttélés pozitív példázása. A regény időben közel egy emberöltőt ölel fel. Ennek a történelmi keretnek a középpontjában maga az írónő áll. Voltaképpen ez a tény dönti el a regény társadalmi-történeti megalapozottságát, eszmei világnézeti hovatartozását és formai értékeit is. Miért? Mert a regény egész cselekménye folyamán dominál az; én-élmény. Anna személyében a szubjektum a regény fókuszává válik. Ez szabja meg a mű egész légkörét. Az írónő valóságszemlélete erősen emocionális telítettségű. Innen van a regényben uralkodó intelektuális-emocionális emelkedettség. A mű középpontjában álló Anna jellemének legfontosabb alkotó eleme éppen ez az intellektuális-emocionális jellegű én-élmény. Ez a tengely, ez a kulcs. Nem véletlenül ezzel függ össze az is, hogy a regény legszebb fejezeteit éppen szubjektív vonatkozású részek jelentik. Ameddig az írónő az orvosi lelkiismeretnek, a hivatástudatnak állít emléket, addig, művészi rangjuk van az egyes részeknek. Amint azonban leveti a fehér köpenyt és kilép a rendelőből, a cselekmény erősen szubjektív vonalvezetése összezavarodik, torzzá válik. Ennek megvan a maga oka. L. Kiss Ibolya ugyanis a saját maga élményeihez igyekszik igazítani a történelmet, jobban mondva: saját életének példáját társadalmi-történelmi tanúságként nyújtani. Nem kell csodálkoznunk, ha az eredmény torzó lesz. A szubjektív élményvilág ugyanis nem fedi, nem mindenben egyezik a történteim! háttérrel. Végeredmény: az én-világhoz aktualizált társadalmi és történelmi jtellegű élettények kettőssége. Ez a regény legjobban kifejezi prózánk alapvonását: a szubjektív jelleget. A múlt, a történelem, az objektivitás itt csak annyiban fontos és szükséges, amennyiben az én-világot igazolja. A történelmi és az objektív teljesség igénye szerint itt nemcsak leszűkül, hanem hamis konklúzióhoz is vezet.

Közvetve vagy közvetlenül életsors, élettanulság regények lezek. Ha a művek, cselekményeinek a középpontjában nem is az író áll mindenütt, de a jellemek egyikmásikával megvan az érintkezési pontjuk, sőt egyenes azonosulásuk. Az írói szubjektum érvényesülése legmarkánsabban megmutatkozik a főhősök megteremtésében. Ezek a központi szereplők az írói én-világ hordozói és kifejezői. Az Egri-trilógia első két kötetének Mártonja elválaszthatatlan a zsidóüldözéstől. Szabó Béla A család kedvencének Dávidja ugyancsak elválaszthatatlan írójának 1942-es 45-ös énjétől. A túl a folyón Annája kisebb vagy nagyobb változtatásokkal L. Kiss Ibolya életútjának szószólója. Ordódy Katalin könyvének Zsuzsája ugyan inkább életszemléletében, mint sorsában áll közel írójához, de a létközösség, ha ilyen formában is, érzékelhetően kitapintható.

E regények értékelésének kulcskérdése tehát a főhősök objektív valósághoz való viszonyában keresendő. Mert hát ez a viszony fejezi ki legjobban az író és történelem kapcsolatát. Röviden: az említett négy regényben a főhősök az író valóságszemléletének, világnézetének kifejezői és hordozói.

E három regénynek vannak közös és egymástól megkülönböztető vonásai. Eszmei-világnézeti fundamentumuk azonos. Mindegyik a mai rend, a marxizmus társadalmi igazságainak létjogosultságát igyekszik bizonyítani. Eszmei igenlésnek is mondhatnánk ezt. Persze a társadalmi tudatosság tekintetében rétegeződés tapasztalható az idősebb epikus generáció tagjai között.

A regény az objektív teljesség műfaja. A mi regényeink csak nagyon hiányosan felelnek meg ennek az alapvető követelménynek. Az előbb tárgyalt három regény mindegyikének alapvonása, az írói szubjektum domináló jellege. Nem mondhatók ezek a művek életrajzi alkotásoknak, de némi hasonlóságot mutatnak a regény-