Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - DISPUTA - DOBOS LÁSZLÓ: Szépprózánk néhány kérdéséről

nek ezzel a formájával. Az említett regények majd mindegyikében ott süt az író életútja. (Talán Ordódy Katalin rugaszkodott el legjobban saját életének történetétől.)

Az eddigiek folyamán prózaírásunk árnyoldalainak okát próbáltam megvilágítani. Hiányos lenne a kép, ha nem mutatnánk rá regényírásunk két kiemelkedő alkotására. Az egyik Szabó Béla Menyasszonya, a másik Egri Viktor Égő földje. A Menyasszony különösen környezetrajzával magasan kiemelkedik a Szlovákiában eddig kiadott regények közül. Az Égő föld pedig a jellemformálás sokrétűségével és elmélyültségével válik prózaírásunk másik legjobb regényévé. Ez a két mű fentebb említett vonásaival már jelenünkben is követnivaló hagyományt, tradíciót jelent.

II.

Prózánknak van és lesz utánpótlása. Nem irodalmi „csodagyerekek“ váratlan feltűnése, hanem egy lassan alakuló epikus nemzedék sorakozója jogosít fel e megállapításra. Mács József, Lovicsek Béla, Nagy Irén, Kovács István, Petrőci Bálint és Szőke József írásait ma már irodalmi értéknek kell tekintenünk. Eddig megjelent, illetve megjelenő írásaik megkövetelik, hogy irodalmi szinten foglalkozzunk velük. Életkorban lényeges eltérés van a fiatal prózaírók között, de indulásuk, jelentkezésük nagyjából egy időre esik. Azonos körülmény: — a szocializmus kezdeti évei — indítja őket útjukra. Indulásuk egybeesik a szocialista realista irodalom jelentkezése teremtette légkörrel. Az első próbálkozás, az írói eszmélés szinte beleszületik a szocialista realizmusba. Ez a korszak félreérthetetlenül kihangsúlyozza az ember és társadalom, író és társadalom szükséges kapcsolatát. A szocialista realizmus kritérumai határozott kiállást, világnézeti és eszmei tisztánlátást követelnek. Pártosságot, pártos kiállást a munkásság osztályérdekei mellett való állásfoglalást jelent az írás. írni annyit jelent, mint színtvallani, hitet tenni. Az élet a valóság tudomásul vétele politikai tudatossággal párosul. Eszmei tudatosság: ez szabja meg és jellemzi a prózai utánpótlás szárnybontogatását.

Ebből következik a kezdést nyitó írások erősen politikai tartalmú célzatossága is: bizonyítani, érvelni a szocializmus igazsága mellett. Voltaképpen ezzel magyarázható, hogy az indulás jegyét magán viselő prózai írásokban túlteng a tartalmi elem. Mondanivalóját az író hőseink magatartásán keresztül akarja bemutatni. Ez a szándék következésképp mégszabja a „típusválasztást“, a cselekményvezetést és nem utolsósorban az írásművek szerkezetét is. Jó és rossz, pozitív és negatív hősök állanak egymással szemben. Szükségképpen a történés fonala kétvonalú, egymás mellett, illetve egymással szemben haladó. A szerkezeti tagoltságot rendszerint az összecsapások adják meg. Jobban mondva határozott szerkezeti elgondolkodásokról nem is beszélhetünk, inkább az események csomópontja jelent némi rendszert. Könnyen áttekinthető írások voltak ezek, minden műfaji szándékosság és elgondolás nélkül, amelyekben az írók kevés figyelmet szentelnek a kifejezés eszközeinek. (Petrőci: Megbékélt emberek, Mács József: Végnélküli gyűlés.)

Ezek az írások még keveset árultak el szerzőjük irodalmi értékeiről. Az íré egyénisége nem érvényesülhetett kellőképpen, mert sémákban gondolkodott, a szereplők egyike vagy másika inkább csak ürügyet jelentett az író mondanivalójának továbbítására.