Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - ORSZÁGOS ÍRÓKONFERENCIA PRÁGÁBAN - L. ŠTOLL: Az irodalom feladatai kulturális forradalmunkban

Érdekes volt pl., hirtelen mennyire divatba jött Hemingway novellája „Az öregember és a tenger“. Művészileg erős alkotás. De nem ez volt az iránta megnyilvánult érdeklődés oka. Hemingway ebben a művében mintha kitörölte volna a társadalmi-történelmi hátteret, hogy tisztán maradjon az embert és a természeti erőt megjelenítő kép. Egyes teoretikusok ebből programot igyekeztek kovácsolni, alátámasztván véle „ideológiaellenes elméleteiket“. Ezért jött divatba az említett novella.

Az efféle menekülés a korból, az író saját évszázadából vélt időtlenségbe és osztá- lyonfelüliségbe, ha a tudományos kritika komolyan vizsgálni kezdi, igen gyakran társadalmi osztálygyökerekből támad és rendszerint magán viseli a szerző korának, társadalmi, osztálybeli hovátartozásának minden jegyét.

Goethe „Költemény és igazság“ című írásában gyönyörűen megmutatja, mennyire magával ragad, korlátoz, átalakít mindenkit a kora, ezért általános érvénnyel mondhatjuk: „Csak tíz esztendővel kellett volna korábban vagy később születned, és műveltségedben, külső hatásodban egészen más lettél volna.“

Egyes teoretikusok, mint Lefebvre azt hangoztatják (ez a nézet különben nagyon elterjedt), hogy a mai kor képtelen időnfelüli művek megértésére s ez a megértés csak évszázadok múlva következik be. De itt is rendszerint megmutatkozik, hogy nagyon is politikai és osztályértelme van annak, megértik-e az illető műalkotást kortársai vagy sem. Lehet, hogy Borisz Paszternak pl. azt hitte, hogy szovjet kortársai nem képesek megérteni és méltatni őt, csak a jövendő érti és értékeli majd. Kiderült azonban, hogy a szocializmussal szemben ellenséges világ forró jelene máris viharosan megértette és méltán értékelte őt.

Szemünk láttára elsőrendű politikummá vált éppen az a dolog, ami elsőrendűen politikamentesnek, elsőrendűen alanyinak, a legtisztább, ideológiailag sehol nem érdekelt esztétika tárgyának látszott.

Az irodalmi műalkotásban nem leplezheted az ideológiát. Benne van, ugyanúgy, ahogy egyéniséged is magán viseli a történelmi kor minden jegyét. Arról van szó csupán, milyen ez az ideológia és politika, tekintet nélkül arra, manifesztálod-e vagy takargatod.

Az ezzel összefüggő legfontosabb kérdés így hangzik: Arról van szó, vajon és menynyire igaz a társadalomról alkotott elképzeléseid világa, eszméid világa, ideológiai elképzeléseid mennyire felelnek meg a tárgyi valóságnak. Mennyire vágnak egybe a haladó történelmi fejlődéssel. Ebben van minden bennünket érdeklő dolog gyökere. Ebben rejlik ideológiánk győztes ereje, ebben áll a letűnő osztályok ideológiájának gyöngéje.

Ha a burzsoázia képes volna tudományos tárgyilagossággal vizsgálni osztálylétének feltételeit, könyörtelenül arra a felismerésre jutna, hogy történetének végére ért. (A burzsoázia ravaszabb képviselői ezt tudják is, tőlünk tudják és ezért igyekeznek elodázni végüket.) A burzsoáziának ezért már régen fel kellett adnia a társadalom tudományok területén az objektív megismerés módszerét. Ezért nem lehet igaz osztálytudata. Marx és Engels megalkotván a forradalmi proletariátus új tudományos ideológiáját, a tudományos kommunista világnézetet, ezért nevezték a burzsoázia társadalmi tudatát hamis, illuzóris, szubjektivista tudatnak.

Marxnak a burzsoá ideológiára vonatkozó jellemzését a revizionisták a személyi kultusz kritikájával kapcsolatban általában az ideológia sajátosságaként igyekeztek általánosítani, kiterjesztvén a forradalmi munkásosztály tudományos ideológiájára, a kommunista ideológiára.

Azért beszélek e kérdésekről ily részletesen, mert áldatlan hatással voltak és még vannak is nem egy irodalomkritikai és művészetelméleti munkára, mivel ebben rejlik alapvető problémáink egész komplexumának kulcsa. Miért oly fontos e kérdés ? Kérdéssel válaszolok rá: milyen elképzelése lehet egy értelmiségi dolgozónak a forradalmi munkásosztályról és pártjáról, ha ideológiáját szubjektivistának tekinti? Milyen elvi különbséget lát majd a kommunista párt és mondjuk az agrárpárt között? Feltételezhetjük-e ebben az emberben azt, amit forradalmi meggyőződésnek mondunk? Hisz ennek a meggyőződésnek a lényege éppen az a felismerés, hogy az emberiség története során először áll a társadalom élére egy olyan osztály, amelynek osztályérdeke, szubjektív osztálytudata egybeforr, azonos a tárgyi, hamisítatlan, könyörtelen igaz tudományos megismerés érdekeivel és ezáltal a következetes humanizmus érdekeivel is.

Éppen ez a tény vezeti az évszázad eleje óta a munkásosztályhoz a világ kultúrájának legnagyobb szellemeit. Ebben rejlik a forradalmi szocialista meggyőződés