Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - Szocialista irodalmunkért (Vita költészetünkről)

csehszlovákiai magyar irodalomnak, és nem tagadhatjuk meg magunkat. Most pedig az Antológia margójára: iro­dalmi jelenségek megítélésében nem tú­lozhatunk a túlzó Fábryval, hogy ez az Antológia a szocialista vox humana és a magyar nyelv itteni jövőjének egyszerre, egyben kapott biztosítéka lenne. Ha kell valamire biztosíték, akkor azt azokban az erőkben kell látni, melyek a könyv meg­jelenését lehetővé tették, s ezt bizonnyal nem azért tették, hogy konzervativizmu­sával együtt továbbéltessék az egykori szlovákiai magyar szellemiséget. Turczel szerint Fábrynak ez a fentebbi megállapítása helyes és lényegretapintó, bár nem teljes és kiegészítésekre szorul. Kiegészítéseiben valóban okos és helyes dolgokat mond, csakhogy ebben az eset­ben nem lehet kiegészítgetni, folytatni, úgy ahogy nem lehet e költészetben a szlovákiai magyar vox humana folyama­tosságának biztosítását látni. Fábry egyébként velem kapcsolatban is hasz­nált ilyen kitételt annak idején. Itt nincs és nem lehet szó ilyen ér­telmű folyamatosságról: ha vannak is érintkező pontjai a háború előtti szlo­vákiai magyar költészetnek és a mainak, valami merőben mással állunk szemben. A forradalom győzelmének, a munkásmoz­galom szevezett erőinek köszönheti létét és célkitűzéseit. Már első zsenge alko­tásait is átható humanizmusa a munkás- mozgalom forradalmi harcaiban kialakult emberi és erkölcsi magatartás eredője. Az osztályharc teljes vállalása mellett a nagylelkűségig menő emberiesség és bé­keakarat. A modernség és újítás követelményeit jogosaknak tartom, de nem téveszthet­jük szem elől az elmúlt irodalmi szakasz általánosan elfogadott alapvető tételét: nemzeti forma — szocialista tartalom. Ez lényegében tradicionalizmust jelent. Olyan formát és formanyelvet, mely a népköltészetből és a haladó hagyomány­ból táplálkozik, de olyan tehetséget fel­tételez, mely képes megalkotni a maga modern nyelvi szintézisét. Ha igaz, hogy ■ szocializmus idején kivirágoznak a nem­zeti kultúrák, mert az egykor elnyomot­tak, kizsákmányoltak válnak nemzetté, akkor nincs helye ultramodern és úgy­nevezett modernista törekvéseknek, mert ezek a költészetet tömegbázisától, a néptől elszigetelnék, s az is megeshet, hogy ellenséges törekvések álcázóivá vál­nak. Ebben egyetértünk Turczel Lajossal. Befejezésül csak ennyi: nem akartam tiszteletlenül nyúlni olyasmihez, amit mindenki tisztel és megbecsül. Ám egy bizonyos, elérkezett a nézetek diferenciá- ciójának ideje, s vélt egység helyett meg kell teremteni a marxista esztétika elvein alapuló egységet. Itt elsősorban a kitika segíthet, mely mindmáig elégtelen volt s a körvonalazatlan vox humana bűvöle­tében nemhogy hatott, hanem olykor an­nak hatása alá került. Bábi Tibor után Barsi Imre hangsú­lyozta, hogy tovább kell jutnunk a vox humana sugallta és meghatározta korlá­tokon. Fábryt ezzel kapcsolatban Thomas Mannhoz hasonlította, mondván, hogy még ma is ott tart, ahol Thomas Mann és a többi antifasiszta, humanista tar­tottak 1945-ben. Barsi határozottan el­lenezte, hogy a fiatalok antológiájának költőit külön nemzedéknek tekintsék. Cselényi László felszólalásában kiemel­te: Nem értek egyet a két nemzedék fo­galmával. Szerintem nálunk nincs szó két nemzedékről, hanem csoportokról, még pedig három csoportról. A mi csoportunk a harmadik, s ez a csoport talán téve- lyeg, utat keres, de nem lehet ráfogni, hogy költészetében egyéb semmi sincs, csak borongósság. Veress János hosszabb felszólalásában ugyancsak helytelenítette, hogy az öre­gebbeket a fiataloktól különválasszák, s erőszakoltan nemzedékeket alkossanak. A modern verselés és a szocialista realiz­mus viszonyáról, a szocialista humaniz­musról beszélt ezután, majd hangsúlyoz­ta: A költő munkája sohasem volt olyan szép, mint ma, amikor a szocializmust építjük. Am sosem volt olyan nehéz köl­tőnek lenni, mint ma, mert építeni ne­hezebb, mint rombolni. Elődeink a régi rendet rombolták, mi a szocializmust építjük, és mint költők a teljes ember­ségért dolgozunk, hű képet akarunk adni korunkról. Veres János után Dobos László kapcso­lódott be a vitába, s többek között eze­ket mondta: Amiről Bábi és Barsi elvtársak beszél­tek, szerintem már jó néhány esztendeje akut, megoldásra váró kérdései irodal­munknak. Persze Bábi és Barsi Imre hoz­zászólásai alapján a vox humana kérdé­sét nem tekinthetjük lezártnak, elinté- zettnek. Bábi hozzászólása a kérdésfel­vetés értékével bír. Kérdésfelvetés és egyben figyelmeztetés: a vox humanát mint eszmei és esztétikai kritériumot multveretűnek tartom én is. Szükségét érzem, hogy elmélyülten s érdemben ele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom