Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - ORSZÁGOS ÍRÓKONFERENCIA PRÁGÁBAN - L. ŠTOLL: Az irodalom feladatai kulturális forradalmunkban
poKtikai költészetére, most viszont Neumann marxizmust megelőző időszakának verseit kezdték propagálni, sőt Neumann ellenében ellenfeleinek és ellenzőinek, többek között pl. André Gide-nek adtak igazat. Mindezek a jelenségek, többek között a revizionizmus ellenében ma megnyilvánuló engedékenység végeredményben közös nevezőre hozhatók, amely nem más, mint az eszmei és politikai éretlenség valamint a kispolgári ideológia és lelkiilet leküzdhetetlen csökevényei. Tulajdonképpen egyazon érem két oldaláról, egyazon lényeg kétféle megnyilvánulásáról van szó! Az orvosságuk is ezért csak ugyanaz lehet. Erősíteni a párt eszmei és nevelő hatását az irodalomra, az irodalmat arra irányítani, hogy mélyrehatóbb kapcsolatba kerüljön az élettel. Politikailag és eszmeileg minél világosabban oldják meg feladataikat művészeink, alkotó dolgozóink és szervezeteik, minél következetesebben, minél nagyobb meggyőződéssel védelmezik a szocializmus érdekeit, minél érettebbek, tapasztaltabbak és politikailag körültekintőbbek lesznek a kulturális politika irányításával megbízott dolgozók is, annál kevesebb vitás kérdés támad majd kultúránk, irodalmunk és művészetünk irányításának végrehajtása során. E tekintetben ma is érvényesek Fučík szavai, hogy „csak az éretlen kultúra és a nem körültekintő politika kerülhet ellentétbe egymással.“ Ezért kulturális életünkre úgy kell néznünk, mint olyan emberek, alkotók óriási közösségére, akik nemcsak művészi hajlamukat és tehetségük sajátosságait tekintve különböznek egymástól, hanem — és számunkra ez a legfontosabb — társadalmi tudatuk fejlettségének fokát, gondolatviláguk átformálódását, eszmei érettségüket tekintve is. Miért oly nehéz és bonyolult ez a kérdés? Az írónak eltérően pl. a politikai közírótól, az élet gondos szemlélőjeként és ismerőjeként tudnia kell az emberekről, sokkal többet kell meglátnia belőlük: tudásának tárgya az ember. Gorkij szavai szerint az irodalom tulajdonképpen „cselovekovegyenyije“ — az emberrel foglalkozó tudomány. Az író ismeretének tárgyát nem csupán ideológiai kérdések teszik, hanem az emberekben lejátszódó legbonyolultabb, legrejtettebb lélektani folyamatok is. Ezt meglátni és ábrázolni — ehhez érthetőn tehetség kell. A tehetség azonban egymagában távolról sem elegendő. A kor, amelyben élünk, forradalmi módon változtatja meg az emberek objektív kapcsolatait. Ezek a változások szerfölött bonyolultan tükröződnek nemcsak az emberek tudatában, hanem egész lelkületűkben is. Mindez a rohamos, fordulatos fejlődési folyamat a szocialista író számára rendkívül izgalmas tanulmányi és ábrázolási témát jelent. Emellett látnunk kell, hogy az író nem csupán egyéniség, alany, s mindez a forradalmi folyamat nem csupán tárgy, objektum, amelyet figyel és tanulmányoz, hanem gyakran ő maga is e nagy történelmi fordulat átalakuló, átformálódó tárgyává válik. Hisz tulajdonképpen ez teszi lehetővé számára, hogy mindezt megértse. Hogy azonban az eseményeket, az emberek életét a valóságnak megfelelően láthassa, e fordulatban már érett szocialistaként kell résztvennie. Csakis így képes művészi hitelességgel megvilágítani a különböző osztályokhoz tartozó emberek ellentmondásokkal teli életének belső világát, csakis így mutathatja be a szocialista forradalmi változások embert felszabadító értelmét. Nehezen képzelhető el, hogy ezekben a fordulattal terhes évtizedekben, a legnagyobb mérvű szocialista forradalmi folyamat korszakában, mikor engesztelhetetlenül áll szemben egymással a holnap és a tegnap, hogy mindazt, ami ma a társadalomban és egyéni vetületként az emberek tudatában és lelkületében végbemegy, sőt még azt is, ami magának a szerzőnek a gondoskodásában történik, hogy mindezt helyesen és igazán megérthetné az olyan író, legyen bármennyire is tehetséges, aki nem halad és nem haladt keresztül e fejlődési folyamaton, nem alakult át szocialista emberré, nem él benne mélységes szocialista meggyőződés. Megértheti pl. ilyen ember, egy ilyen a tegnap előítéleteinek rabságában élő régivágású individualista a születő szocialista ember lelkét, akit már az emberi együvétartozás szükségessége, a születő új élet éltet? Lehetetlennek tartom ezt ugyanúgy, ahogy pl. a régi kapitalista világ emberei nem érthetik meg a szovjet embereket, fordítva ellenben a dolog igenis lehetséges. A társadalmi tudat és lelkűiét történelmi fejlődésének felsőbb fokozata megértheti és megmagyarázhatja a társadalmi tudat és lelkület fejlődésileg alsóbb fokát, fordítva azonban ez lehetetlen. A kommunista Július Fučík pl. megértheti és helyesen magya
