Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - ORSZÁGOS ÍRÓKONFERENCIA PRÁGÁBAN - L. ŠTOLL: Az irodalom feladatai kulturális forradalmunkban

rázhatja a nem kommunista F. X. Šalda munkásságát, F. X. Salda azonban nem értheti és nem magyarázhatja helyesen Július Fučíkot.

Ezért a mai fiatal irodalomban gyakran jobban és hitelesebben sikerül a régi világ embereinek, a negatív típusoknak az ábrázolása, s ugyanez okból az új szocialista élet embereinek képe gyakran nem bír a régi világ emberei ábrázolásának hitelességével. Ezért fordul elő, hogy néha egyes individualista értelmiségiek kétségeiket fejezik ki, ha Fučík emberi nagyságáról esik szó. Ügy vélik, hogy legendát teremtünk Fučík személye körül. Lényének puszta ténye valószínűtlennek tűnik előttük, hiába magyaráznánk nekik, hogy Fučík lelkében — Majakovszkij hasonlatával élve — egyetlen ősz individualista hajszál sem volt, hogy Fučík a „mi“ fogalmát testesítette meg és éppen ebben rejlik csodálatos hősiességének titka, hogy kiváló értelmiségi létére legmeghittebb barátai az egyszerű emberek, a munkások soraiból kerültek ki, hogy hallatlan nagy volt a munkakedve, hogy életszükséglet volt számára a munka, a bajtársiasság, az áldozatkészség, az egyszerűség, az elvhűség, a természetes szépség, emberi kapcsolatok és költészet. Szerintem ez egyik oka annak, miért nem próbálkozott meg irodalmunk mindeddig Fučík alakjának művészi ábrázolásával, amint azt a szovjet irodalom már néhány esetben megtette.

František Halas tudta ezt. Öt különösen érdekelte a probléma, mivel a hit, a kétség, a pesszimizmus, a borúlátás kérdése szorosan összefügg az individualizmus problémáival. Halas tudta, hogy Fučíkban a társas szocialista „mi“ teljes mértékben diadalmaskodott „én“-je felett. Halas tudta, hogy Neumann útja az anarchizmustól a kommunizmusig ugyancsak az individualista „én“ egészséges szocialista „mi“-vé átalakulásának útja volt. Halas maga azonban ezt az utat nem küzdötte végig, nem volt ereje hozzá.

Nem könnyű dolog egyikünk számára sem a szocializmushoz vivő út, vagyis az, hogy belsőleg teljesen azonosuljunk a forradalmi munkásosztály érdekeivel. Ennek az útnak megvan a maga külsőleg nyilvánosan meghirdetett formája, Ide létezik mindegyikünkben egy láthatatlan, meghitt formája is, belső lelki átalakulásunk, átformálódásunk mivoltában. E forradalmi évtizedek tapasztalatai mutatják, hogy nevezetesen az értelmiségiek, akik egész műveltségüket polgári környezetből vették át, egyszerű belépési nyilatkozattal nem lesznek szocialistákká és kommunistákká, hanem csakis hosszantartó gondolati, lélektani, tapasztalati emberi érés útján.

A nem proletár osztályok becsületes tagjainak áttérése a munkásosztály pozícióira nem csupán annak eredménye, hogy értelmileg felismerjük a társadalom történelmi fejlődésének értelmét. Ez az áttérés nemcsak a párt programjának elfogadását, politikájának helyeslését, a kommunista világnézet helyességének elismerését jelenti. A dolognak lélektani és erkölcsi oldala is van s éppen ez az, ami nem csupán megismerés, hanem hosszú évekig tartó belső átformálódás, átnevelés kérdése. Mao Ce-tung elvtárs beszél arról, hogy a forradalmi munkásmozgalomba kerülő értelmiségieknek ez az átnevelése igen hosszadalmas folyamat, néha egy egész évtized sem elég hozzá.

A becsületes értelmiségiek e szocialista átnevelésében természetesen óriási része van a tudományos gondolati kultúrának, a tudományos világnézet elsajátításának, bár ez magától értetődően még nem minden. Minden nagy írónak, Wolkernak, Neuman. nak, Nezvalnak, Pujmanovának, Fučíknak, Jilemnickýnek, Fraňo Kráínak megvolt e gondolati kultúrája. Emlékszem, a harmincas években, a Baloldali Front idején elvittem Neumannak Čerčanyba Lenin Materializmus és empiriokriticizmus című művének egy példányát, amelyet még nem ismert. (Az állam és forradalom cseh kiadását ő szerkesztette.) Séta közben beszélgettünk Leninnek erről az új könyvéről. Idéztem Neumannak a mű ama részeit, amelyekben Lenin a gépies materializmus ellenében megfogalmazta a maga meghatározását az anyagról. Emlékszem, mennyire megragadta ez Neumannt, mennyire szervesen beleolvadt később ez a gondolati erő érlelődő egyéniségén keresztül bölcs, mélyen érző költészetébe.

Bizony, elvtársak, egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak a magunk műveivel hatunk és nevelünk, hanem magunk is átformálódunk a kapitalizmus korszakából a szocializmus korszakába lépve. Ezt persze egy individualista értelmiségi el nem ismeri soha.

A dogmatizmus egyik ártalmas következménye, hogy ezt gyakran nem veszik figyelembe. Akadtak emberek, akik azt képzelték, hogy amikor a régi szakmai érdekképviseleti szervezet, a Cseh írók Szindikátusa átalakult Szövetséggé, vagyis programszerű