Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - JAROMIR TOMEČEK: Fivérek (Elbeszélés)
lök összekaptak Andrissal? A csónak a parthoz simult, várt. Ilonka kelletlenül beszállt. Ármentében indultak lefelé. A motor zúgott, a kormányos ügyesen kerülgette a zátonyokat, tőkéket, amelyeket a magas víz alatt csak sejteni lehetett. Hol itt, hol ott nyújtogatta ki megfeketedett ágait a folyóból egy-egy fa, mintha segítségért könyörögne, a sűrűből rekedten rikácsoltak a gémek és a kárakatonák. Riasztó hajókázás volt; a lányt rémítette és elszomorította az ár. A csónak egyszerre csak megállt. A part hosszában gondozott kukoricás zöldellett, majdnem egészen a vízig ért; ha nézte az ember, az az érzése támadt, hogy a tengeri a folyó medréből vonul ki a szárazra és ott rendekbe sorakozik. A falut és a földeket az árvíztől óvó töltés csak a kukoricáson túl emelkedett. A tengeriföld keskenyebb végén harántos kis gát húzódott a nagy töltéstől a meder felé, valamikor Balog kubikos emelte, ezért a falubeliek csak Balog-gátnak hívják. A nyúlhátú töltés védelmezte a Balogék házát, amely az árterületen állt, s idén a szövetkezetiek erősítették meg a gátat, hogy biztosítsák az' öreg Duna szomszédságába vetett kukoricájukat. A nagy töltés tetején sudármagas ember állt, gondterhelten nézte a vizet. — Varga András, az elnök, — figyelmeztette rá társait Ilona. — Bolond, — vágta rá a kádenciát az erdész. — Nem az, — ellenkezett Ilona és elpirult. — Csak bolond vethet kukoricát a töltés alá, — tartott ki a maga igaza mellett az erdész. — Nézze, milyen magas, milyen bokros! — Még nincs a pajtában. Én azt mondom, hogy bolond. Inkább maradt volna meg a városban, a gyárban, a cefréi mellett. Azt képzeli magáról, hogy ő lesz Cserésen a városi messiás! — Nem állta az aszfaltot, szereti a falut, a földet. — Mindenféle hókusz-pókuszokat csinál, meglátja, belegebed a szövetkezet. Miért nem próbálja ki a tudományát a bátyja földjén? Az egymaga húzza az igát és szegény beledöglik a munkába. Ott próbálhatná ki a pihent eszét, nem a szövetkezetben, amely éppen csak a kezdetnél tart. — Ha jó a kezdet, jó lesz a folytatás is. — Maga szerint jó kezdet ez a megveszekedett ide-oda kapkodás? Nem tetszettek neki a dűlőutak, újakat kezdett építeni. Az ilyesmihez pénz kell, idő meg ember. Azon is fennakadt, hogy az állatokat rosszul istállózzák. Száz esztendeje nevelték a jószágot ugyanabban az istállóban, s akkora ökröket hajtottak fel a faluból a vásárra, hogy aki látta, a száját tátotta. Még a szövetkezetiek is csúfot űztek belőle, azzal ugratták az elnöküket, hogy szőnyeget terít majd a malacok alá. Az üszőket meg kihajtotta a szigeti legelőkre — szeretném tudni, hány pusztult el közülük! — Maga szerint úgy látszik megint kürtős házakat kellene építenünk zsupp- fedéllel. Mondhatom, szép kis erdőmérnök! — Ne forgassa ki a szavaimat. Azt mondtam, hogy amibe fogtak, az mind várhatott volna. Előbb termelni kell-, pénzt szerezni, tartalékokat, aztán nem bánom, lehet építkezni. De Bolond Istók módjára nem szabad nekimenni a munkának. — Inkább várni kell, amíg beletörődünk a régibe, úgy gondolja? — kötekedett tovább a lány, de az erdész mintha meg sem hallotta volna:
