Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - HUSZÁR SÁNDOR: Jött egy lány a telepre (Elbeszélés)
Sokat gondolkoztam az ügyön, mert aztán botrány lett belőle. Többet gondolkoztam, mint amennyit kötelességem lett volna. Róza betörte a faliújság üvegjét, letépte a karikatúrát, s eljött ide, az IMSZ irodába — itt van a fejünk felett. Kiabált, ütötte az asztalt. Addig s addig, hogy engem is felhívtak, igazságot tenni. Nagyon haragudtam rá. Megkértem a titkárt, ne tegye ki újra a cikket, de megmondtam Rózának is, ha még egyszer megtörténik, nagy baj lesz. Megérezhette azt, amit magam elől is titkoltam, mert sírva fakadt és kiszaladt az ajtón. Aztán pár nap múlva, részegen láttami. A faliújság-ügy után nem ment dolgozni. Costellel ivott. Piatrári is jártak. Costel piros kendőt vásárolt neki. Róza azt mondta a leányoknak, hogy Costel elveszi feleségül. Az utcán találkoztunk. Amikor meglátott, belekarolt Costelba s valami gúnyos nótát énekelt magyarul. Még a szoknyáját is felemelte térdig. Nem értettem a szavakat és mégis mindent megértettem. Costel kihúzta karját a lány karjából, széttárta, s úgy mutatta, nem tehet semmiről. Buknak rá a lányok, mit csináljon... Abban az időben szoktam meg az éjszakai' munkát. Onnan tudom, mert Róza éjjelig várt a ház előtt, ahol laktam;. Félig megfagyva jött ide az irodába. Ugyanis felmondtak neki. Segítettem, hogy visszavegyék. Árva lány volt Róza. Korán elhaltak a szülei. Udvarhely mellett laktak egy faluban. Aztán a nővérénél élt. A nővére pedig férjhezment. Ő egy szobában lakott a fiatal párral. Tudomisén, lehet, hogy tél volt s egy szobát fűtöttek csak, vagy egyetlen szobájuk volt, nem is kérdeztem. Tizenhárom éves lehetett akkor Róza. Még nem nő, de már nem gyerek. És este nem tudott elaludni. És sok mindent hallott. Azt már maga jobban tudja, hogy miért — megundorodott attól, amit hallott. Ilyen az ember. És Róza megszökött a nővérétől. Beállt dolgozni egy kantinba, Udvarhelyen. Jó dolgú lány, ebben nincs hiba. Bizonyosan ott is megbecsülték. Dehát a mosogatás lehet életcél? Mindegy neki, hogy ott marad, vagy eljön, hogy ott mosogat, vagy kétszáz kilométerrel keletebbre. Udvarhelyt nincs senkije, a világon sehol sincs senkije. Aztán az egyik lány a kantinból eljött ide, s ő is velejött. Mint a mesében, elindult szerencsét próbálni. És itt az ember sok izgalmas foglalkozást talál. De az is igaz, hogy egy ilyen telep nem éppen leányistápoló intézet. Itt kemény munka van, itt sár van, itt elromlik a villany, ha elromlik, s az is előfordul, hogy nincs víz. Gondolja csak el: Róza azért jött el Udvarhelyről, mert szeretetet nem talált. És ezt, legalábbis anyai szeretetet, itt sem lehet vételezni a raktárból, csak gumicsizmát. Costel szépeket mondott neki azért, hogy csúffá tehesse. Kedvében járt. Ő volt az az ember, aki melegséget hozott az életébe. Mondjuk, megcsókolta a homlokát, amikor késő este, hazafelé menet beleverte a kőműves állványba. És ez olyan jól esett Rózának. így indult a történet. Róza tizenhét éves volt és tapasztalatlan. Costel huszonnyolc, és női ügyekben túlzottan járatos. Betettem a kantinba a lányt. Mindent megfogadott. Egy hónap sem telt bele, és ennivalót lopott a fiúnak. Onnan is kitették.
