Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - HUSZÁR SÁNDOR: Jött egy lány a telepre (Elbeszélés)
Amikor már én kerestem meg, szégyellt idejönni. Leültettem, körülbelül oda, ahol most maga ül. És beszéltem neki hajnalig. Tönkreteszi az életét — mondtam. — Gondolkozzék. Menjen férjhez Costelhez, ha így látja jónak, s kezdjen becsületes életet. Vagy ha másképpen nem tud jobb útra térni, menjen el innen. Menjen el valahová, ahol senki sem ismeri. Egyre csak sírt. Mit tegyek? Az mondta végül: el is menne, de ruhája sincs valamirevaló. Mondtam: adok pénzt ruhára, meg útiköltségre. Nem, nem fogadja el. Akkor mi lesz magával? Munkája nincs. Lakása nincs, mert aki nem dolgozik, azt nem tartják a közös hálóban. Mi lesz? Itt maradt reggelig. Szunyókált is a végén, asztalrahajtott fejjel. Meg kell mondanom, hogy Costel egy darabig itt ólálkodott, s leste, mit csinálok a lánnyal. Reggel megfogtam a kezét, s elvittem az árúházba. Addig válogattunk a kiszolgálókkal a készruhák között, amig találtunk reávaló ruhát. Volt megtakarított pénzem, bútort akartam vásárolni, arra tartogattam. Nem szólt semmit, azt tette, amit mondtam neki. A szeme be volt dagadva a sírástól. Amikor már mindene volt, ruhája, meg cipője is, meg mindene, odaadtam neki a szobám kulcsát, menjen fel, aludja ki magát. Váltok neki jegyet a délutáni autóra, Erdély felé. Mondja meg, hova akar menni. Sirt, hogy ne váltsak. Odaadtam neki a pénzt, hogy váltson ő. Nem akarta elvenni, — betettem a zsebébe. És ezzel mentem a dolgaim után. Este utánam jött az irodába. Azt mondta, nem akar elmenni a telepről. Hát akkor mi lesz? Itt akar dolgozni. Mit gondol, ki alkalmazza harmadszor is?... Meg akarja hálálni a jóságomat. Gondoltam egy nagyot: — Tud maga túrósgombócot főzni? Tud. Menjen be a faluba, szerezzen hozzávalót, s főzzön nekem egy tállal. Aztán beszéltem egy fiatal párttag mérnökkel. Elmondtam mindent, amit kellett. A segítségét kértem. Magához vette Rózát a laboratóriumba. Szép, tiszta munkája volt, melegben, csendben dolgozhatott. A mérnök tanítgatta. Esténként — nem hívtam — eljött hozzám, s főzött. Mire hazamentem, meleg étel várt, meleg szoba és rend. Még virágot is szerzett. Törtszélű kémcsövekben egy szál virág, egy kis masni, egy rajzszöggel felfogva a falra... A rajonnál megtudták a dolgot. Híre futott. Azonnal felmentem Piatrára, az első titkárhoz. Parancsnokom volt a Tudor Vladimirescu hadosztályban. — Első titkár elvtárs, az én lelkiismeretem tiszta. Jól van Saptemar — mondta —, menj vissza és dolgozz nyugodtan. De azért ha nyugodt is volt a lelkiismeretem, mégsem volt a legnyugodtabb, íme, miből látszik. Megyek haza, fáradtan, sárosán. Rend van, gulyás illatozik a plattenen. Róza boldog. Fehér köpenyében szaladgál a szobában... Éreztem, most valami szépet
