Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - PETER KARVAŠ: Régi jó ismerősöm, a szakember (Szatíra)

gettük a grafikus művészek legújabb alkotásait, meghívott teára. Aztán elbúcsúztunk.

Már nem tudom miért, még egyszer visszatértem abba a terembe, ahol a szobrokat állították ki s váratlanul a következő beszélgetés ütötte meg a fülemet:

— Képzeld csak el azt a Boldogít! Az ember azt hinné, hogy szűklátókörű szakember, szektáns és anyagias — ő meg egyszerre úgy kezd beszélni a festészetről, mintha műteremben nőtt volna fel! — Az ismeretlen sokatmondón elhallgatott, s a következő pillanatban gúnyosan hozzátette: — Horácsekot lepocskondiázta a sárga földig ... ! A kompozíciója úgymond széthulló és felaprózott, a színek idealizáltak, az egész festmény lényegében valótlan ... Ki hitte volna a Boldogiról? Látszik, hogy van érzéke a művészethez...

Dermedten hallgattam. Sokáig töprengtem, de nem bírtam zöldágra vergődni, hiába intéztem magamban végeszakadatlan hosszú és őszinte monológokat régi ismerősömhöz.

Elmentem Boldogiékhoz teára.

Az otthonuk lakályos volt és csak úgy csillogott a rendtől; szívélyesen, közvetlenül fogadtak, a kínai tea mesésen ízlett, és Boldogi Bódog egyszerre megdöbbentően emlékeztetett az egykori kócos Bódira, ahogy diákéveinkből ismertem, szinte látni véltem őt magam előtt, amint az ábrázoló mértan órán gondterhelten hajtja borzas fejét a bonyolult vetületekkel és metszetekkel telezsúfolt rajztábla fölé. De alig egy perc múlva már a művészetről beszélgettünk egymással.

Elképedve hallgattam Boldogi Bódogot, aki részletesen ismertette tüzes és meglehetősen bonyolult elméletét irodalmunk egyoldalúságáról és szürkeségéről, külön tekintettel a szatíra gyávaságára és művészi válságára. A gondolatok nem voltak egészen újak, de még sohasem hallottam őket ilyen heves, lángoló és minden tévedést eleve kizáró előadásban. Mit tagadjam, nagy hatással volt rám.

Amikor Bódog aranyos kislánya az ölemben ült s a felesége mosolyogva és kecsesen harmadszor töltötte tele a csészémet illatos, aranysága teával, hirtelen levetkőztem megdöbbenésemet s azt mondtam:

— De Bódi, az istenért! Hisz ezek bonyolult és csöppet sem egyszerű művészi kérdések! Te meg úgy beszélsz róluk, mintha utasítást adnál valami raktár építőtelkének a kimérésére vagy egy daru áthelyezésére! Ezekről a dolgokról már esztendők óta a legkomolyabban . ..

— Ügy van, — mosolygott boldogan Boldogi Bódog és felém nyújtotta a cukortartót, — hiszen éppen ez az. Túl sokat vitatkoztok. Csűritek-csavarjátok a dolgokat, mintha tudj isten micsoda tudomány lenne... Márpedig nem az, egy csöppet sem az.

Megkavartam a teámat s felelni készültem, de Bódi megelőzött. Hangosan nevetve így szólt:

— Tudom, öregem, tudom ... Azt akarod mondani, hogy a gyomorsebészetről, a búza jarovizálásáról és a női divatról nem mernék ilyen határozott véleményt mondani. .. ! így van, szent igaz — nem értek hozzá, s ráadásul a magam szakmájában annyi a gondom, hogy azt sem tudom, hol áll a fejem ... No de a művészet nem jarovizálás és nem is nyári divat. A művészet — remélem, te is elismered — a művészet valami egészen más.