Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - LEHOCKY TERÉZ: Kypusz a méhesben (Regényrészlet)
LEHOCKY TERÉZ Kypusz a méhesben (Regényrészlet) Derjésen az egyke járja. A gazda nem akar osztódást csinálni a vagyonán és pereskedést akasztani örököseinek nyakába. A szegény embert meg viszont egy gyerek is csontvázzá szopja! Ha tehát az asszony megint úgy van, a bába csinálja el jól-rosszul a magzatot, vagy kötőtű kaszálja le a felesleges vetést. Szokás az is, hogy senki sem áll útjába az orratlan bajadérnak, mikor járványkor, vagy télvizen elindul heródesi gyermekirtásra. Honnan is kerülne pénz, búza, meg baromfi a „rögtönzésre“, kenőcsfélére, csecsemőtápszerre? A párhónapos kölyök is megbirkózhat a paszullyal: vagy bírja, vagy. .. Ha bírja, hétpróbás dalia lesz belőle, ha nem ... No, mindegy. Amelyik gyerek elhullt, kicsit megsiratják, ahol jut, szerényen megtorozzák és másnap folyik megint a kapa-kasza világ egyforma kerékcsapással: trágyázás, szénaszárítás, moslékfőzés. Szép is, nagy is a derjési temető. Lombos füzes és a földéhes Rima van mögötte. Ha megárad, beleharap a partba, temetőcsücsökbe és mossa ki a halottakat csontostul, deszkakoporsóstul, de leginkább a szélső gyereksírokat: belőlük van a legtöbb. Mármint a szegény ember gyerekéből. Az úrban korán elhalálozott Pistikék, Marikák, Gyulák és Böskék rendre- sorra a faluszéli szegénysorról valók. Amelyik sírhuckának még táblácskája, feszületecskéje sincsen, abban csak cigányangyaíka nyugoszik, ki a sintér és dögtemető tőszomszédságában boldogult meg. Már az egykéből és temetőméretekből is adódik, hogy a falu okos korlátok közt él, mit megszabott a föld hozama, s a búza ára a Futura magtárában. Nem lehet, nem szabad túlkövér könnyeket hullatni, fölös sóhajokat eregetni. Mindenki a földje, módja szerint rokonodik, fösvénykedik és kurjongat ünnepestkor. Ha valaki túlmerészkedik a kiszabott kereten, vagy a természettől kiválik, az hiba. Azt titkolni, vagy kiirtani kell. Okos Derjése fölött most a husvétvasárnap hajnala pirkad. Még szunyókál az égbolt, olyan, mint a hamukárpit, csak a lusta kéjjel omló fellegek csipkézik szürkeségét. Mégis a világtalan is megmondaná, merről villan elő a nap aranyteste: hajnalneszek keltek, nőttön nőtt az ezerajkú, ezerhangú szöszmötölés, ébredezés, nyújtózkodás, dalolás, amit hallani nem, de érezni lehet. Érzi a rigó és sírról sírra rebben, érzi az őrtálló daru, nyújtogatja tollbabujtatott lábát és krúgat. Mosdik a macska, mert befröccsentette lábát a széltől lúdbőrzött, tavaszi sár puhájával. Kapu kapu után csikordul és borzongva húzzák a vödröt a hajnal hűvösségében cinegét fogott orrú vének. Kypuszék az alvégen laknak. Csak gyerekre, bajra és kólöncségre telt nekik a negyven bukfencnyi zsíros földből. A többi négy magyar hold bagót sem ér: egynegyede sömlyék, zsombó, meg vadvizes, szikes átokföld, másrészen ősOrest Dubay: Fametszet
