Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - HÍD - CSANDA SÁNDOR: Ismeretlen szlovák kuruckori versek

Radnej pomsty žádostiví Levice ohnem spálili,

Zvolen v popel obrátili. Krupinu též vypálili,

Jint mestá splundrovali.

Pred Nemci djal utekali,

V Horných Uhrjech se stavili. Za nimi P álf f y generál,

Z armádu cisárskú tjahal Vzal Jáger, Késmárk, Levocze, Prešov, Munkács i Košice,

Cn když kuruci videli,

Mnohí do Polskej utekli.

Ale když se pokoj konal,

V Sathmare a to dokonal Pálffy z kráľovnej rozkazu,

By Uhrja nešli na skazu Všeckým Uhrom Grátiu dal, Amnestiu publikoval.

Uhrja se z Polskej vrátili, Život, statky. obdrželi.

Sám Rákóczy a Bercsínyi,

S nekterými také páni Z Polskej domov príť nechteli, Ale radnej^tam ostali.

Tých statky fiskus zaujal A cisár verným daruval.

Mind csak bosszútól lihegett. Léva várát fölégette,

Zólyomot hamúvá tette.

Korponát szintén feldúlta, Városokat kirabolta.

A kurucok menekültek.

Felvidéken tábort vertek.

Pálffy tábornok nyomukba, Császári haddal ment nyomba.

Övé Kézsmárk, Lőcse, Eger, Kassa, Munkács, Eperjessel.

Hogy a kurucok ezt látták,

Sok-sok Lengyelhonba ment át. De végre békét kötöttek Szatmárt, s akkor ez történt meg Pálffy királyi parancsra,

Hogy ország ne menjen kárba, Magyaroknak kegyelmet ád,

Hirdeti az amnesztiát.

Sok magyar kapott is rajta,

S a birtokát visszakapta.

Maga Rákóczi s Bercsényi,

Meg néhány úri vitézi, Lengyelföldön ott maradtak,

Haza többé nem tartottak. Birtokukat elkobozták,

Császár híveinek adták,

A Rákóczi-felkelés történetét elbeszélő krónikás szlovák költeményt a szarvasi gimnázium könyvtárában őrzött régi kézirat alapján közöltük.1 Nyomtatásban még ilyen formában nem jelent meg; csupán egy erősen romlott változatát közölte az Erdélyi Múzeumban őrzött Ivánka-hagyatékból Josef Macúrek, cseh történész a „Vestník královské české společnosti náuk“ c. folyóiratban 1924-ben és 1926-ban. A verset ismeretlen szerző írta a XVIII. században, talán röviddel a szatmári békekötés után. A mű a szabadságharc eseményeinek megverselt, rövid krónikája. A névtelen versíró csupán a rímekre és a ritmusra fordít gondot; a költői ábrázolás egyéb kellékeit éppúgy elhanyagolja, mint általában a régebbi magyar és szlovák históriás énekszerzők.

Névtelenünk meglehetősen tárgyilagos a felkelés pontosabb epizódjainak megörökítésében, de jelzői, egyes kifejezései azt mutatják, hogy utólagosan elítéli a kurucokat. Feltételezhetjük, hogy szerzője olyan megalkuvó magyarországi nemes volt, aki a kuruc győzelmek idején Rákóczi mellé állt, de a vereségek után tettét megbánta, s visszatért a labancnak csúfolt császárhű nemesség táborába. Protestáns szemléletre mutat, hogy örül az evangélikus és kálvinista templomok visszaadásának.

1 A kézirat fotókópiájáért ezúton is köszönetét mondok Esze Tamásnak, a kuruckor irodalma kiváló magyar szakértőjének.