Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - NYELVMŰVELÉS - MAYER IMRE: Az élő beszéd ápolása (II.)

NYELVMŰVELÉS Az élő beszéd ápolása

II. A HELYES BESZÉD TOVÁBBI TÉNYEZŐI.

A helyes hangképzés és kiejtés ápolása mellett az élő beszédnek még több más sajátságára is kellő gondot kell fordítani. Hiszen tudjuk, hogy a nyelv és a gondolkodás milyen szorosan összefügg, hogy világos és helyes nyelvi kifejezés nélkül nincsen világos és helyes gondolkodás és tudás. Ezenkívül nem árt egy kissé arra is gondolni, hogy a beszédnek nemcsak neylvtana van, hanem művészete is. Ilyen szempontból is kell az élőszót és a hangos beszédet ápolni. A színtelen, egyhangú, ízetlen, daráló beszédmód nem támogatja a megértést. Színt és ízt az élő beszédnek a hangsúly, a hangerő, a hangmagasság váltakozása, a beszédtempó gyorsulásának és lassabbodásának váltogatása, a szünettartás a mondatokban és a mondatok közt ad. Mindez olyan járulékos eleme a beszédnek, amelyet mellőzni, hanyagul kezelni nem szabad.

Ide tartozik az is, hogy a beszéd folyamatosságát és a megértés tisztaságát zavaró hangokat ne keverjük beszédünkbe. Le kell szokni a nyögést (ö-ö-ö), a krákogást, torokköszörülést stb. és leszokni főként a nevetségesen ható henye szókat, mint amilyenek a folytonos kérem szépen, ugyebár, hogyishívják, izé stb. (Jókai pompásan csúfolja ki ezt a beszédmódot Béni bácsi alakjában azt kérdeztetve véle: „Látta azt az izét az izé melett? Azt én izéltem“ = Látta azt a rózsatövet a veranda melett? Azt én ültettem.)

Az élőbeszéd hangzása tehát igen fontos megértető tényező. A magyar „szó“ eredetileg természetesen nem betűsort, hanem hangsort jelent. Rokonnyelveinkben a megfelelő saw szó hangot, sőt éneket jelent. Magyarul is használjuk ezeket a kifejezéseket: harangszó, ágyúszó, zeneszó, madárszó, énekszó, furulyaszó, jajszó stb., amely kifejezések mind a szó ősi jelentéséről tanúskodnak. A beszédet hangzása után ítéljük meg általában és valószínű, hogy a szavak hangzása és értelme közt volt valamiféle kapcsolat, de ezt ma már felderíteni nem tudjuk. De a hang érzékeltető erejét és főként érzelemkeltő erejét máig is értjük és ezt nagyon is érzékelteti velünk nem egy költemény. Hangzás és értelem közt tehát máig is van némi összefüggés. Amit nem érzünk igaznak, helyesnek, arra azt szoktuk mondani: ez nem jól hangzik vagy: ez egy kissé furcsán hangzik. Ez a meggondolás is amellett szól, hogy nemcsak az írott nyelvvel kell törődni; épp olyan fontos az élő beszéd művelése. Az természetesen igaz, hogy a beszélt nyelv kisebb-nagyobb csoportok ajkán más és más fejlődést mutathat és a nyelvjárások összevisszaságában elveszhetne az egysége, ha nem volna egy közös szájhagyomány és főként ha nem biztosítaná az egységet még inkább az írott