Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - FIGYELŐ - KONCSOL LÁSZLÓ: Az asszony vár - Szőke J. elbeszélései
azonban néhány fogyatékosságára is rá kell mutatnunk. A válogatás színes és változatos. Egy hosszabb elbeszélésen kívül (Az asszony ■vár) rövidebb lélegzetű írások serege következik, s ezekben komoly és víg, drámai és idill-szerű, tragikus és szatirikus témák tarka egyvelegével lepi meg olvasóit a szerző. Ha Szőke írásait lapszám szerinti egymásutánjukban olvassuk, meglep bennünket. hogy ahány megírt téma, szerzőjüknek is szinte annyiféle arca van. „Az asz- szony vár“: súlyos probléma, egy hányatott •életű kommunista sorsának alakulása a lélekábrázolás igényével és elgondolkodtató erkölcsi megoldással. A következő írás <Fészket rak a szerelem) két falusi fiatal ■■egymásratalálásának különös, vaskos-tes- ties idiilje, életerőtől duzzadó előadásban. Míg ezekben elsősorban a föld embereiről beszélt, a harmadikban (Hóvirág) egy el- •apátlanodott külvárosi család háborús tragédiáját mutatja be. „Az őrszobán“ című novella egy nagyonis időszerű szerelmi- bűnügyi probléma rajza. „Pétervári éjszaka" : a Nagy Október egy epizódja; „A •csontváz jigyelmeztet": cseh történelem; „Egy falu története": magyar történelem. A „Félhomályban" című írás egy lecsúszott társadalmi réteg szatirikus igényű bemutatása. És így tovább. Igaz ugyan, hogy ■eközben Szőke egy pillanatra sem lesz hűtlen önmagához: bármilyen témához is nyúl, bármilyen környezetből meríti tárgyát, mindig komoly társadalmi felelősségtudat és mély szocialista humanizmus hatja át írásait. Tematikája azonban annyira sokszínű, novelláinak tárgyi és eszmei problematikája annyira különböző gyökerű, sőt a témák művészi megformálásának módjai is annyira változatosak, hogy az -ember önkéntelenül is gondolkodóba esik: vajon nem az útkeresés, kísérletezés jele-e •ez. Igaz, nem egy esetben el kell ismernünk, hogy ezek az írások szerzőjük gazdag és változatos lelkivilágát tükrözik. Nem vagyunk sem a beskatulyázás, sem az írói egyoldalúság hívei, de felvetjük ■a kérdést: nem volna-e Szőke írói fejlődésének helyes útja az, ha mindezt figyelembe venné, vagyis ha a már meglevő eszmei alapokon tovább haladva írásainak a változatosságon belül is egységesebb profilt szabna, ha magát írói egyéniségét .alakítaná-kristályosítaná ki, tudatosan keresve azt a társadalmi környezetet, amely egyéniségének legmaradéktalanabbul megfelel. Más szóval: ha nem darabolná szét önmagát túlságosan sem a tematikai, sem .pedig a módszerbeli végletek között. Szőke jő elbeszélő. írásaiban megvan a műfaj legfontosabb sajátsága: a tömörség, a drámaiság. A novella rövid történetet mond el, az életnek egyetlen mozzanatát villantja csak fel, de úgy, hogy ennek a villanásnak a teljes élet illúzióját kell keltenie. A műfaj lényegénél és terjedelménél fogva azonban csak a lényeget mondhatja benne az író, semmi mást. Mivel az élet ■lényege a cselekvés, és az ember jelleme is tetteiben, cselekedeteiben nyilvánul meg, — a novellában (mint a drámában is) szüntelenül történnie kell valaminek: lényeges tartalma a dinamikus cselekmény. Az író nem elmélkedhet, nem térhet ki, nem pihenhet egy pillanatra sem. Szőke írásai lényegében megfelelnek a műfaj követelményeinek. Különösen „Az őrszobán'‘ címűt kell kiemelnünk, de a címadó elbeszélés is bővelkedik drámai sodrású mozzanatokban. Szőke, lélektani szempontból vizsgálva dialógusait, jó beszéltető, és — főként éppen a dialógusain keresztül — jól jellemez. Párbeszédeit sok esetben valósággal mesterien építi fel. „Pétervári éjszaka“ című novellája annyira plasztikus, hogy szinte tökéletes vizuális hatást kelt az olvasóban s ezt szinte kizárólag csak a hősök beszéltetésével éri el. Három katona őrködik egy ködös novemberi éjszaka Pétervár utcáin. A forradalom három éber őre idegen követségi kocsit tartóztat fel. íme a párbeszéd egy részlete: — Rendben van? — szól ki a kocsiból türelmetlenül a sofőr. — Rendben lenne... — dörmögi Pavel. — Akkor engedjenek — szól az idegen és már nyúl is a papír után. — Azt nem lehet! — Miért? — kérdi ámulva, és keztyüs keze megáll a levegőben. — Mert rossz a pecsét! — vágja ki bátran Pavel. — A pecsét? — Az! Nincs rajta a csillag. — A csillag?... — ámul el az idegen. — Az, uram. A csillag! — Azonnal hívják ide a vezetőjüket'. — Azt nem lehet. — Követelem! Azonnal hívják ide! — Mondom, hogy nem lehet. Kint van a fronton ... — A fronton ? — Ott! Maga a párbeszéd sokkal többet mond, mint a Szőke által oda-odabiggyesztett „ámul“ ige. Az idegen állapota: csupa ideges türelmetlenség, de tanácstalanság és egyre reménytelenebb tehetetlenség is. A katonából viszont határtalan nyugalom, erő, szinte ■ flegmatikus felsőbbségtudat
