Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - FIGYELŐ - KONCSOL LÁSZLÓ: Az asszony vár - Szőke J. elbeszélései
árad. A szavak mögött pedig mintha látnánk a katonák és az idegenek minden kis mozdulatát. Ezek hát Szőke írásainak művészi erényei. Fel kell azonban hívnunk a figyelmét művészetének bizonyos könnyen leküzdhető fogyatékosságaira is. Mindenekelőtt arra, hogy a műfaj lényege ellen vét, ha történeteit bármilyen módon is feloldja. Szükséges ezért, hogy írásainak előbb hangsúlyozott pozitívumait (drámaiság, tömörség, dialógusok, cselekmény esség) továbbfejlessze, illetve hogy lehántson róluk minden nem oda való elemet. Kár például, hogy „És aludtak mind" című elbeszélésében a kép, a helyszín és a szereplők egyaránt megváltoznak: ezt a százszázalékos belső törést ugyanis a választott műfaj nem bírja el. A hatás sokkal nagyobb lett volna, ha Szőke a katonákra, mindenekelőtt pedig Jani alakjának teljesebb megformálására fordítja minden művészi erejét. „Nyög a föld“ című írásában sincs meg a teljes belső szerkezeti egység. Van az elbeszélésnek főalakja (Szepessy), de Szőke nem vele intonálja és nem vele végzi a cselekményt: hol az öreg Demeter Mihály, hol pedig Havelka, illetve Petrásek kerül az olvasó érdeklődésének középpontjába. Igaz, hogy a mellékszereplők itt fontos szerepet töltenek be, de kell hogy ezek mindig csak mellékszereplők maradjanak. Szepessy, a menekülő nyilas vezér alakja sem elég mélyen és plasztikusan megrajzolt. Csak állati félelmét és ugyancsak vadállati alattomosságát látjuk, így azonban nem eléggé meggyőző a jelleme. A cselekmény nem eléggé pergő, holott a téma igazán megkövetelné az ördögi gyorsaságot. Általában pedig azt tanácsolhatjuk Szőkének, hogy törekedjék minden tekintetben a legpuritánabb ökonómiára; eszmefuttatásait, érzelmi reflexióit feleslegeseknek, sőt károsnak, hatásrontónak érezzük: kell, hogy történet a -maga egyszerűségével és maradéktalanságával váltsa ki az olvasóból a kívánt gondolatokat és érzéseket. Szőke különös előszeretettel ragaszkodik az én-formához és többnyire sikerül is kikerülnie a módszer buktatóit. Felesleges azonban ezeknek az elbeszéléseknek keretet adnia, mert az én-forma alkalmazása már önmagában is az élményszerű közvetlenség benyomását kelti az olvasóban. Az én-forma és a keret kapcsán szeretnénk még megemlíteni valamit. Ügy tűnik ugyanis, hogy ezeken az elemeken keresztül a riport hat Szőke elbeszéléseire. Valószínűleg tudatos törekvés ez nála, erre mutat írásainak közvetlensége, frissesége — sőt talán a kötet em'ített sokszínűsége is többek között az újságírásra vezethető vissza. A közvetlenség igénye csak helyeselhető Szőkénél, annál kevésbé a riport külsőleges formai elemeinek megtartása. Szőke nyelvére, stílusára és egész szemléletére a néphez közel álló értelmiségi vonásai a jellemzők. Annyira intellektuális, típus, hogy — bár helyenként tud árnyalni — hősei osztályhelyzetre és környezetre való tekintet nélkül szinte azonosan értelmiségi gondolkodásmódú és beszédmodorú emberek. „A borotťa“ hőse, egy zsellér kisparaszt, börtönben ül. Gyilkolt, megölte a felesége volt szeretőjét. Naplót ír és. ebben a naplóban ilyeneket olvashatunk: „Lassan a fák színét is elfelejtem. Itt az ereszen csak galambok fészkelnek. Piszkosak, még turbékolni is elfelejtettek. Rabok, börtönlakók ők is. A város rabjai... Künn a határ most tiszta fehér és végtelen lehet. Vizkereszt napja. A vízé, mely mindent és mindenkit megtisztít. Oltja a test és léiek szomját. . . Mit tudnak oda- künn rólad az emberek? Nincs erősebb, fenségesebb a lassan hömpölygő folyónál. Nincs vidámabb az apró pataknál... íme. Isten és saját lelkiismeretem előtt ismét szembenézek lelkemmelA rabnak ezt a stílusát még magánya és rabvolta sem magyarázza meg. Ilyen gondolatokat, képeket, hasonlatokat és társításokat csak tanult agy diktálhat valakinek. De más példákat is idézhetnénk annak az állításunknak igazolására, hogy ha Szőke alakjainak pszichológiája jó is, a be- széltetés stílusával, a szereplők nyelvének differenciálásával, egyénítésével baj van. Elbeszéléseinek témáját Szőke túlnyomóan nagy százalékban a múltból meríti. Napjaink problémái csak a visszhúzó erők szatirikus rajzán át (Félhomályban, Hogyan lehet munka nélkül földet művelni), egyes- negatív jelenségek éles kritikájának formájában (Az őrszobán), vagy pedig idillikus formában, társadalmi szempontból problémátlanul szerepelnek (Fészket rak a szerelem). Számbelileg azonban semmiképpen sem közelítik meg a úgynevezett „társadalmi“ novellák a ma már történelmieknek számító írásokat. Sajnos, ez már eléggé konvencionális írói gyakorlat. Joggal várjuk Szőkétől, hogy még gyakrabban és még elmélyültebben, sokoldalúbban és kezdeményezőbben forduljon a jelen felé, hogy új, lényeges mai témákat és problémákat keressen írásai számára és igyekezzék azokat a tőle megszokott magas eszmei szinten megjeleníteni. Ha pedig a még ható művészi fogyatékosságokat is leküzdi, írásai a szlovákiai magyar irodalom maradandó értékei lehetnek. KONCSOL LÁSZLÓ
