Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - MÁCS JÓZSEF: Pataki diák
MACS J Ö Z S E F: Pataki diák Fiatal, sima arcú legényekről szól a történet. Üres zsebű, szegényes öltözetű és szerelmes szívű pataki diákokról. Regősökről, vagy ahogy e tájon hívták őket: szuplikálókról. Két szál hegedűs és vagy tizenkét jó torkú énekes jelentette a pataki regősöket azon a sáros, lucskos őszi napon, amikor bőrönddel a kezünkben nyakunkba yettük a Száraz-völgyet, amelyet Miskolctól Hidasnémetiig vázoltak fel az érdemes térképészek. Az volt a feladatunk, hogy műsoros estéket adjunk és pénzt gyűjtsünk az iskolának. Hát eleget is tettünk mi szíves-örömest az igazgatóság kívánságának, mert a kiszállás szabadsággal járt és még egyébbel is a szemesebbjeinek: lányok csókjával, menyecskék csalfa nézésével. Szikszó, Halmaj, Aszaló. így következtek sorban az állomások. Gyalogosan, vonaton meg szekéren közlekedtünk a sáros falvak között. Az ősz derekában jártunk, a dombokon kopáron szomorkodtak a szőlőtőkék, a koliba csősze is régen behúzódott a faluba, nem voltunk híján a jó bornak és a házi kisüstinek. Már Halmajon nagy fogadtatásban részesítettek. A lelkek helybéli pásztora minden valamirevaló ivópoharát előteremtette és órákig kóstol - tatta velünk a termését. Nem is regősök voltunk mi azon az őszön, hanem igazi borkóstolók. Beittunk a papnál jól a kisüstiből is, aztán felkászálódtunk az udvaron várakozó alsómérai szekérre, amelynek a gazdája ott bóbiskolt a lovak faránál. Nótaszóval vonultunk el a parókia udvaráról. Én a kocsis mellé telepedtem. Köpködő, mogorva, esőkabátos ember volt, s kacskaringósra pödört bajusza mintha italtól ágaskodott volna. A lovai nem nagyon tisztelhették, mert csak poroszkáltak előtte, nekünk pedig délután ötre célba kellett érnünk mindenáron. Bíztattam hát az emberünket: — Gyerünk, gyerünk! Mérgesen pillogott rám, a szemöldökét is szigorúan összehúzta és azt mondta, hogy én a barátaim károgását hallgassam, a ló az ő dolga. — Csapjon közéjük az istenért! — bátorítottam a gazdát, de az úgy tett, mintha nem is neki beszélnék. — Nem használ az semmit, ha közéjük csapok, kérem, mert a rúd nem szalad, ezt tudhatná, ha pataki deák — jegyezte meg parasztos furfang- gal. A lovak csendesen poroszkáltak, mert a gazda is úgy akarta, hogy csendesen poroszkáljanak, pedig nyugodtan elragadhatták volna a szekeret attól a hangos duhajkodástól, amit a diákok csaptak a hátunk mögött. A kisüsti éreztette erősen a jelenlétét, még a lábukkal is dübörögtek a fiúk.
