Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - DISPUTA - Az Irodalmi Szemle ankétja - FELLEGI ISTVÁN: Színház és irodalom
A legszebben, legjobban megverselt életjelenségek, események, közügyjellegű életmozzanatok sem biztosítják az igazi költészet hatását. A költő művészi formába öntött, értelmileg hibátlan eszmei mondanivalójának széleskörű hatását az említett mozzanatok mellett a költöiség, eredetiség, nagyság ígérete stb. biztosítja. A költészet teljességi kritériumának ezek is fontos mozzanatai. Mert ha azt mondottam, hogy a költészet művészi szintézisének egyik alapfeltétele a megismerés (ld. feljebb), akkor annak lelke sok más mozzanat: tehetség, eredetiség, újszerűség stb. mellett a költöiség, erkölcsi magatartás, a nagyság Ígérete. Nem nagyot-akarásról van itt szó, hanem arról a nemes érzületről, költőileg kifejezett Ihivatásérzetről, amely a formába foglalt hibátlan tartalmat költészetté emeli, s amelyből kiérzik egy adott kor történelmi hivatottsága, nagysága, vagy törpesége. Költészetünk még nem művészi szintézis. Költőink verseinek többségét vagy a pártos magatartás jellemzi, vagy a költöiség, de nagyon ritkán, vagy egyáltalában nem a kettő együtt. Például Csontos Ember vagyok és Ozsvald Júdása én nem lehetnék c. versei. E két vers kétségtelenül költői magatartás megjelenítése és mégsem költői egész. Miért? Azért, mert hiányzik belőlük a költőileg kifejezett hivatásérzet éteri hullámverése, az, ami egyiknek emberségét, a másiknak meg a nem júdási érzületét hozta felszínre. Sokkal egészségtelenebb költészetünkben azonban az ún. költőiségnek, vagy inkább a formai trivialitásnak helytelen eluralkodása. Igen gyakori jelenség még költőinknél — s ez csakis az eszmeiség rovására mehet —, hogy időtől és tértől függetlenül zengedeznek élményeikről; a tavaszról, szerelemről, természetről stb., és sokszor észre sem veszik az Én túltengését, a saját lelkivilágukban való terméketlen turkálás veszélyességét. (Ld. pl. Ozsvald: A Duna hídján, Veres: Homokvirág, Olvadás, Gyurcsó: Ritka pillanat, Dénes: Téli fák stb.) Az ilyen költemények virágzása a túlságosan kihangsúlyozott magánérzések egyéni, nem tipikus volta irodalmunkban a társadalmi, közösségi érzések lenézéséhez, lebecsüléséhez vezethet. A költőnek, aki igazán és művészi fokon énekelni akar, ez nem lelhet célja. A költő, a művész, az író nem elégedhetik meg csak magánérzelmeinek versbeszedésével, az események utólagos és célszerű megverselésével, illusztrálásával, mert így sohasem jut előbbre, sohasem válik belőle nagy művész. A költőnek vállalnia kell az életet, a harcot, korát minden szépségével, terhével, nyűgével, úgy ahogyan azt megtette Majakovszkij vagy Ady és sokan mások. A szélesebb út kitaposásának oroszlánrésze — költészetünk eszmei és művészi gazdagodásának kiteljesülése azonban nem a kritikusoktól, hanem a költőktől függ majd. Ez a tudat legyen költőink hajtóereje, a nagyság igéréte, ezzel a tudattal lépjenek a jövőben előre. GARAJ LAJOS Színház és irodalom Az Irodalmi Szemle ankétjához két kérdésben szeretnék hozzászólni. Az első a szlovákiai magyar drámaírás eddigi fejlődésének és további fejlesztésének kérdése. Az általában ismert jelenség, hogy minden fiatal irodalom a költészettel indul, a prózaírással folytatódik és sorrendben utoljára jut el a drámaírás műveléséig, igazolódott a mai szlovákiai magyar irodalom tízéves múltja során is. Ez a jelenség persze nem véletlen, hanem számos objektív és szubjektív tényező törvényszerű kölcsönhatásának tulajdonítható, melyekből csak egyet, a leglényegesebbet ragadom ki. Mégpedig azt a tényezőt, hogy a dráma a legtömörebb irodalmi műfaj. amely az írótól a mondanivalója legnagyobb sűrítését és így az írói önfegyelem és önkritika legfejlettebb fokát követeli. A dráma tehát szükségképpen a költészet és próza után indul fejlődésnek. Művelése az írótól rendkívüli műgondot, sokoldalú esztétikai és mesterségbeli felkészültséget kíván és nem utolsósorban a színpadi hatás követelményeinek megismerését. A jó drámának persze még számos más követelménye is van, de ezeknek boncolása nem célom. Annak ismeretében, hogy az általános irodalmi fejlődés csak fokozatosan jut el a drámairodalomig, érthető, íhogy a nálunk újonnan megindult fiatal szocialista irodalomban a drámaírást sokáig egyedül
