Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - HAGYOMÁNYAINK - Dr. FOGARASSY LÁSZLÓ: Pozsony és a proletárdiktatúra

Böhm Vilmos, a magyar Vörös Hadsereg egykori főparancsnoka. Nagyon szerény körülmények közt éltek itt 1938-ig, amikor Garbai Franciaországba, Böhm pedig Svédországba emigrált.

Amikor megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, december utolsó napjaiban Pozsonyban is megalakította helyi szervezetét. Budapestről dr. László Jenő, majdan a Tanácsköztársaság vádbiztosa és Kerekes Árpád jöttek a városba, hogy ismertessék a KMP célkitűzéseit. A KMP propagandája kedvező visszhangra talált a munkástömegeknél, amelyek követelésére a Munkástanács 1918. december 31-én átvette a városi közigazgatást és városi kormánybiztosnak dr. Wittich Pált nevezte ki. A 72. gyalogezred pótzászlóalja és az utászszázad átalakult vörös gárdává, elfoglalta a hadtestparancsnokságot, úgyhogy a munkástanácsnak karhatalma is volt, amely fölött Pechtl Aladár utászhadnagy parancsnokolt. Ugyanaznap egy csehszlovák légionárius dandár Dévénytó — Stomfa vonalán támadásra indult, a frontot tartó 13. hondvédezredet a Duna jobbpartjára nyomta vissza, a karhatalmi szolgálatot teljesítő vörös gárdát pedig lefegyverezte, úgyhogy a pozsonyi Munkástanács városigazgató működése 36 óra leforgása után megszűnt.

A magyar hadügyminisztérium az összeütközések meggátlása végett a 13. honvédezredet Magyaróvárra rendelte, helyébe pedig a két századnyi magyaróvári helyőrséget vezényelte Ligetfalura, a pozsonyi hídfő védelmére. Ez volt az emlékezetes Horváth-különítmény, amely a proletárdiktatúra kikiáltása alatt is tartotta a hídfőt, Horváth százados parancsnoksága alatt és még a Tanács- köztársaság bukása után is ott volt két hétig, míg Ligetfalut a csehszlovák hadsereg meg nem szállta.

Pozsonyba 1919. január 4-én vonult be dr. Vavro Šrobár szlovák kormánya s a város azóta Szlovákia fővárosa. Eredetileg Nyitrának szánták a főváros szerepét, de aztán mégis Pozsony mellett döntöttek, abban a reményben, hogy a békekonferencia nem fogja megtagadni azt a dunántúli hídfőt, amely Petronell, Bruck, Nezsider, Mosonszolnok, Magyaróvár és Kisbodak helységeket is magába foglata volna. A vérmesebb burzsoá imperialisták akkoriban egy dunántúli korridorról is álmodoztak, amelyen belül Moson és Sopron megyék is Csehszlovákiához kerültek volna. A békekonferencia azonban ehelyett csak négy kilométer átmérőjű hídfőt engedélyezett a Dunán túl, amelybe Köpcsény község északi határának egy része is beleesett.

Amikor a Magyar Tanácskörtársaság megalakult, a tanácskormány felelős tényezői több ízben világosan leszögezték, hogy nem állanak a területi integritás alapján és kifejezték azt szándékukat, hogy a területi kérdésben közvetlenül egyezzenek meg összes szomszédjaikkal. Az antant középeurópai szövetségesei azonban nem voltak hajlandók az új szocialista állammal egyezkedni, hanem a magyarországi bolsevista forradalom leverésének jelszavával újabb területhódító háborúra indultak.

A románok 1919. április 16-án kezdték meg a támadást, a csehszlovák hadsereg pedig a románok jobbszárnyához csatlakozva Ungvár —Losonc térségében indult meg a Miskolc —Vác vonal birtokbavételére. Mivel a Duna vonalát tartó magyar vörös csapatokat a román frontra szállították, itt semmi veszély nem fenyegetett. Csak 1919. május elsején kísérelte meg egy. tatai, komáromi és győri munkásokból, valamint katonákból álló rögtönzött alakulat Komárom elfoglalását. Erről az akcióról a főhadiszállás nem is tudott és az elégtelen