Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - L. KISS IBOLYA: Bilincsek (Színjáték L. N. Tolsztoj életéről)
rantam . . . (feleletet vár, aztán folytatja.) Ugye, jó fekvés esik a párnács- kán? Tudja a te Szonyád, hogy csak ezen tudsz jól aludni, azért hoztam utánad. (Megigazítja a párnát.) Ügy. Most tudom, szép álmaid lesznek . .. A kanálkát is én hoztam utánad. Levočská? (A füléhez hajol és súg valamit. Egy pillanatig várja a feleletet, majd felugrik, fülét Tolsztoj szájához illeszti... Pillanatig dermesztő csend, aztán felsikolt:) De hiszen már halott! SZASA (kezeit tördelve, mint egy eszelős): Uram, irgalmazž... Urarri irgal- mazz... 1 CSERTKOV: Jegyezzétek fel: hat óra 28 perc. MAKOVICKÝ (térdre borul az ágy előtt, fejét Tolsztoj takarójába rejti.) SZOFIJA (kiáltva): Ugye, hogy nem igaz? Ugye nem halt meg? Jaj — jajaj, én öltem meg! (Ráborul.) Oh, hogy szeretlek, óh, hogy szeretlek! (Átkarolja.) Érezted, hogy állandóan melletted voltam akkor is, mikor mérföldekre jártál? Szívem megérezte minden kívánságodat, szívem felfogta minden sóhajodat, mert a szerelem erősebb a gyűlöletnél és hatalmasabb az elmúlásnál ... Levocskám ... Most már csak az enyém vagy, egyedül az enyém! A halál halhatatlanná tette benned azt, ami elválasztott tőlem s nekem meghagyta az embert, aki szerető élettársam volt... (Sír.) CSERTKOV (lassan a falhoz tolja az orvosságokkal megrakott asztalkát, rnajd az ablakhoz lép s kitárja mindkét szárnyát. Feláll a halott mellől, a virágos asztalon levő virágokat rászórja az elhúnytra. Künn hajnali, homályos derengés. A ház előtt embertömeg, akik kalapjukat némán leveszik fejükről. Most rőt fény jelenik meg az ég alján, majd világosabb, mind erősebb lesz. A tömeg letérdepel.) Orosz halotti ének. SZOFIJA (Feje a padlót érinti. Többször keresztet vet.) SZASA (A falhoz támaszkodva zokog.) MAKOVICKÝ (Sír.) CSERTKOV (Rendkívül feldúlt, de uralkodik magán.) ORVOS (a halotti ének végeztével Tolsztojnéhoz lép): Parancsol csillapító porokat? SZOFIJA (elhárító mozdulatot tesz, hol jobbra, hol balra néz szét a szobában, aztán fel s alá jár, mint aki keres valamit): De hol van a kanál? A kis ezüst kanál? Hiszen mikor bejöttem, még itt volt a kis asztalon. SZASA (megütközve): De mama! SZOFIJA: Mintha a föld nyelte volna el! CSERTKOV (a falhoz állított asztalhoz megy, felveszi a kanálkát s az asztalra dobja): Ebben az órában keresi az ezüstkanalat! SZOFIJA (Szembefordul Csertkovval. Arcán fájdalom és kétségbeesés tükröződik. Zokogva): Értsenek meg már végre! Nem azért kerestem ezt a kanalat, mert ezüst, (szívéhez szorítja a kanalat) hanem ... hanem ... mert ő szokott vele enni. FÜGGÖNY
