Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - ZALA JÓZSEF: Öt vers
ZALA JÓZSEF ELMEFUTTATÁS A könnyűszerrel fel nem foghatót, a merészet, az új formát kerestem. A tűnőt nem sirattam. A múlót nem őrizgettem régi képletekben. Agyamban mindig tett-rúgó feszült. Kényelem, restség nem tarthatta féken Szivem kohója izzásig hevült, nem maradt salak tisztító hevében. Értelmemhez hitvány külsőt adott, s bajok koloncát kötözte rá sorsom. A szárnyalás ha már-már elkapott, parányi rögben botladoztam folyton. Meghasonlottam önmagammal is, mikor valónak tűnt a puszta látszat, míg rájöttem, hogy a barát hamis; kimondott szava torz kép, ámítás csak. Vén bölcselők leszűrt tanácsait s izzó ifjak forró szavát figyeltem, és úgy teszek, ahogy a sors tanít: más tanácsol, s magam szerint cselekszem. ÉJJELI ÜT Éj van. A zsombékos dombjához érek, melyet annyiszor elkerültem én, ha kóbor-had sok rettegett alakját mutogatta a rőtszin rözsefény. Most más világot látok vaksötétben. Fogad az új, a valós látomás: pihenő gépek álmait vigyázza a fehér falú trakt or állomás. Az őr észrevesz. Lehet, hogy nem ismer, de hangos szóval „Jó estét“ köszön, s érzem, hogy hosszan kémlel, néz utánam, míg léptem hangja cseng a tört kövön. FALUSI ÁPRILIS Föld fedi a vetett magot, a föld, amely esőt kapott. Csíra nő és bokrosodik a messze kéklő ormokig. Mit gép s emberkéz nem vetett, a burján is jelentkezett. Munkások jönnek, s villan a fényét vesztett, pihent kapa. Tisztul a sor, fogy a göröngy. Homlokról hull rája a gyöngy. Amint a nap magasra hág, lekerül a mellény, kabát. Fogytán a széna és alom. Legelőre jár a barom. Tőgyét megduzzaszt ja a tej, és az asszony dalolva fej. Virágok kely he lázban ég, párjuk csókját hozza a méh. A rét, a kert, a föld csupa nász, életteli fogantatás. Este a hináros tavon hangos a béka-vigalom. Üvölt az eb, társat keres, a macskadal kisértetes. A kiváncsi hold nagy mohón benézne sok kis ablakon, de felhőt bocsát rá az ég, és befödi irigy szemét.
