Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - TÓTH TIBOR: Nem alkalmi kampány

Nem hiába fordul ma a párt, az állam fokozott gonddal iskolaügyünk kérdései felé: a szocializmus építésében, kulturális forradalmunk véghezvitelében az iskolának döntq szerep jut. Az iskolának kell elsősorban megteremtenie annak előfeltételeit, hogy a felnövekvő nemzedék gondolkodásában, életérzésében, világ- szemléletében ne kísértsenek többé a múlt mérgező, bénító, gyűlölködést szülő gátlásai.

Délszlovákiai falvaink nagy részében megszokott látvány a község szélén meghúzódó cigány-negyed, a péró. Láthatatlan fal emelkedett közte és a falu többi része között, emberséget tagadó gát. A művelődés, a tudás is alig-alig szűrődött át ezen a falon: riasztó mementóként él emlékezetemben annak a nagymegyeri cigánygyereknek a képe, aki tizenhétéves koráig mindössze négy hónapot töltött az iskolában.

Az elválasztó gátak lerombolása nem hagyta érintetlenül a faluszéli pérókat elszigetelő láthatatlan falat sem. Ha falvainkat járjuk, egyre gyakrabban láthatunk újonnan épült házakat, amelyekben a péróból kitört emberek élnek. A gyerekek — bár megkésve — iskolába kerültek és — tanuk rá a tanítók — nem egy közülük a legjobbak sorába számít. Mégis, az előítéletek, különbségtevések mindmáig ilem pusztultak ki, és egy-egy megnyilvánulásuk érzékenyen meg- csorbítja hosszú hónapok, évek nevelő munkájának hatását.

Az egyik faluból, ahol a lakosság jelentős százaléka cigányszármazású, a péróból két gyerek került el az egyik nagy gyár tanuló-otthonába. Tanultak, dolgoztak, jól érezték magukat. Egy napon azonban az otthonban valami kisebb tolvajlás történt. Anélkül, hogy kivizsgálták volna az esetet, az otthon vezetője ezt a két fiút vette elő, magyarán mondva „az ő nyakukba varrta“ a lopást. Másnapra a két fiú hazaszökött. A helyi nemzeti bizottság azonban nem hagyta annyiban a dolgot, az eset kivizsgálását szorgalmazta és akkor kiderült, hogy nem a két cigány fiú a tettes. A tanoncotthon igazgatója személyesen jött el a két fiúért, de hiába: a gyerekek nem tértek vissza a gyárba.

Sokan talán azt mondják: jelentéktelen csekélység. Ámde az élet sok-sok, látszólag jelentéktelen apróságból tevődik össze, s ráadásul ez az eset nem is olyan kicsinység — közel ezer ember bizalmát, hitét támadta meg.

Igen, nem szabad szem elő tévesztenünk korunk célkitűzéseinek, törekvéseinek nagyszerű egészét: éreznünk kell minden ízünkben, milyen soha nem látott, nagy művön munkálkodunk. De ugyanakkor nem szabad szemet húnynunk a sokszor jelentéktelennek vélt apróságok fölött sem: csakis így építhetjük fel, teremthetjük meg teljes szépségében, gazdagságában mindnyájunk új, jobb életét.

Az írók ábrázolják műveikben a nép, az egyszerű emberek nagy tetteit. Szükséges, hogy ezekről az emberekről tudjanak, hogy lássák a legjobbakat, hogy például szolgáljanak mindazoknak, akik a kommunista párt vezetésével a kommunista társadalom építéséért harcolnak.

Ny. Sz. Hruscsov a szovjet írók III. kongresszusán