Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - NYELVMŰVELÉS - MAYER IMRE: Az élő beszéd ápolása
a keleti nyelvjárási területről valók beszédének javítgatásában, hogy ne ejtsenek az o hang helyén a-t, mint pl. nyolc helyett nyalc, vagyok helyett vagyak, bolond helyett baland stb. A mássalhangzók képzésében gyakrabban előforduló hibák már többfélék. Ilyen a francia orrhang használata egyes átvett szavakban, mint szezon, fazon. Általában helytelen minden idegen eredetit majmoló kiejtés, mint pl. London helyett Landn, Milano helyett MiZano, Berlin helyett Berfm. Gondot kell arra is fordítani, hogy a sziszegő hangokat a beszélők a maguk helyén képezzék. Tehát sors, siker, véső stb. szavakban az s hangot ne ejtsék az sz-hez közel élesen képezve, ún kálomista s-sel. Vigyázni kell arra is, hogy a zöngés és zöngétlen hangpárokat jól megkülönböztessék, tehát a beszél ne legyen peszél, a gyerekek ne legyen tyerekek, és a hadd ne legyen hat. A zöngés j-nek megfelelő zöngétlen hang, amelyet más nyelvek ch-val jelölnek, nyelvünkben csak ritkán használatos éspedig k, t, p után és ebben a szóban ihlet. Ezenkívül meghonosodott idegen szavakban ch-val jelölve: mechanika, technika. A szó végén azonban nem engedhető meg a h ilynemű kiejtése: csech, méch, düch, juch. Egészen idegenszerű, ha valaki a „h“ hangot erős h-val ejti pl. chichetetlen. Idegenszerűség a zöngétlen zárhangok hehezetes ejtése is pl. kérem helyett khérem. A nyelv hegyével pergetett r hang a magyar kiejtésnek egyik sarkoszlopa, tehát a rossz szokásból vagy kényeskedésből eredő ún. racs- csolást és az r-nek németes kiejtését (bor helyet boa, kérlek helyett kéchlek) szintén le kell szoktatni. Figyelmet kell arra is fordítani, hogy különösen olvasásnál leszoktassuk a betű szerinti ejtést; tehát nem bot-ja, ad-ja, un-ja, hall-ja, lát-ja, köz-ség, lát-szik, hanem bottya, aggya, unnya, hajja, láttya, kösség, láccik. A hangok időtartamának ejtésében talán még több helytelenség fordul elő. Pedig a hangok hosszúsága és rövidsége a magyar szavakban értelmi megkülönböztetést is jelent. Ingadozás fordul elő különösen a í, ú, ű ejtése dolgában. Itt is lehetőleg tartsuk meg, hogy ú, ű-vel képzett melléknevek véghangját ejtsük hosszan (kezű, lábú, háború stb.). A hangsúlyos szótagokban levő magánhangzók nem mindig hosszúak. Azt a rossz szokást is irtani kell, hogy a köszönöm helyett kőszönömöt, körút helyett körutat mondjanak. A keleti nyelvjárások különösen kedvelik az első szótagbeli magánhangzó nyújtását 1, r, j előtt (ajtó, orvos, elmegy); ez is a leszokni valók közé tartozik, valamint az első szótagbeli hangzók felesleges nyújtása (cúkor, túdom, útat stb.). A nyugati nyelvjárások épp ellenkezőleg a köznyelvi hosszú hangzókat szeretik röviden ejteni, mint pl. kút, viz, tűr, túró, stb. Kellemetlen modorosság és meglehetősen elterjedt, nem utolsósorban a magyar rádió bemondóinak ejtése szerint, a határozott névelő hosszan ejtése is (a nyilatkozat, a Szovjetunió). Ez a rossz példa szerencsére még nem talált sok követőre. A mássalhangzók ejtésében is elég sokszor fordul elő, hogy rövid hang helyett hosszút és fordítva hosszú helyett rövidet ejtenek. Erőssen, tűzessen, nállam, vellem, töllem, öt órákkor, bakkancs, cikkázik, sáppadt, önnáló (a megfelelő rövid helyett), és kelemes, szelemes, tutam, látam (a megfelelő hosszú mássalhangzó helyett). A helytelen ejtések esetei közé tartozik az is, ha az egy számnév gy-jét röviden ejtjük vagy ha a kisebb szó s-ét ugyancsak röviden ejtjük. Mindkettőt rövid jelölése ellenére hosszan kell ejteni.
