Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - FIGYELŐ - Lion Feuchtwanger: Rókák a szőlőben (Koncsol László)
A történelem azonban kedvező helyze- -* tét teremt, jó alkalmat kínál: az amerikai nép felkel Anglia ellen, hogy lerázza magáról a gyarmati sors terheit s önálló, független, demokratikus rendszert teremtsen földjén. Franciaországban kipattan a jelszó: Szövetséget Amerikával, fegyvert Amerikának! Ez a szándék azonban, ha belső tartalmát tekintjük, korántsem egységes. Ahány francia társadalmi osztály és réteg, annyiféle nézet és cél figyelhető meg az amerikai szövetség gondolatával kapcsolatban. Az Üjvilág, az Egyesült Államok megalkotói lényegében a francia felvilágosodás eszméire építik társadalmukat. Az Ész világa van itt kialakulóban, a szabadságé. „Ha Franciaország a szabadság szelleme, akkor Amerika — annak ökle“ — mondja egyízben Beaumarchais, a regény egyik főszereplője Franklinnak, a nagy amerikainak. Ezért ujjonganak elsősorban a polgárság, a haladó szellem legkiválóbb francia képviselői az óceánon túli kísérletnek. Az udvar, az arisztokrácia, a hivatalos politika az erős, győztes-rivális: az angol világhatalom gyöngítőjét látja a harcoló Amerikában, ezért kíván előbb titkos, majd nyílt szövetségre lépni vele. Ez a társadalmi osztály csak a közvetlen hasznot, az önző nagyhatalmi célt tartja szem előtt, a szövetség — számára végzetes — távlati következményeit — „felvilágosult“ gondolkodása ellenére — nem látja, vagy nem akarja, helyeseben szólva nem meri meglátni. Ez a végzete, de egyben a haladás arányos zökkenésmentességének biztosítéka is. Lajos, a király az egytelen, aki a lényeget, az ijesztő távlatot is észreveszi. Látja: Amerika új útra tért, a gyűlölt és rettegett felvilágosult eszmék: az ész, a függetlenség és a demokrácia, tehát a forradalom útjára. Azt is tudja, hogy ha Franciaország ezzel a hatalommal szövetkezik, ha ezt a hatalmat győzelemre segíti, a történelem logikája akarva-akaratlanul őt magát is a forradalomba kényszeríti. Lát, de ellene mit sem tehet. Gyönge is, tehetetlen, — ez belső tragédiája. Inkább szövetséget az ősellenséggel, Angliával! — mondja. Ámde Lajos a XVIII. század második felének gyermeke, s nincs már erő, mely a forradalmi fejlődésnek tartós eredménnyel szembeszegülhessen. Egyedül áll, sután és grotesz- kül egész, részegült haláltáncát ropó osztályával szemben — s ez külső tragédiája. Feuchtwanger modern, polgári realista történelmi regényt alkotott. Mint realista író, alakjaiban nem eszmék szócsövét, hanem élő, sokszínű egyéniségeket állít elénk. Az antifasizmus és antimilitarizmus nagy polgári íróinál (Rol- land, Mann, s köztük Feuchtwanger is) gyakori az úgynevezett „haladó hagyományhoz“ való visszafordulás. Ismeretes például Romain Rolland életrajzírói tevékenysége (Beethoven, Michelangelo, Gánd- hi), és Feuchtwanger is írt könyvet Goyáról. Rousseauról. Ezek a nagy humanista szellemek élő hagyományt, örök konstruktív törvényszerűségeket szegeznek az egyszeri barbarizmussal, építő energiát, értelmet a romboló tébollyal szembe. Mint későbbi korszakaiban is, ekkor a XVIII. század végén egy kicsit Francia- ország jelentette — s tegyük rögtön hozzá: nem érdemtelenül jelentette — Európát: a „világot“. Ilymódon Feuchtwanger számára kitűnő alkalom nyílt az egész egykorú európai szellemi és társada'mi élet főalakjainak, s rajtuk keresztül a haladó mozgalmak keresztmetszetének közvetlen, élmányszerű s egyáltalán nem száraz bemutatására. Feltűnő, hogy a szellem és gyakorlat (így: együtt, mert a nagy társadalmi nyugtalanságok, mozgalmak korszakaiban e kettő egy és elválaszthatatlan egészként valósul meg egyénekben és „iskolákban“ egyaránt) hány zseniális képviselőjét eleveníti meg és mozgatja Feuchtwanger. Franklin, Beaumarchais, Voltaire, — a másik póluson XVI. Lajos és Marie Antoinette, Mária Terézia és II. József ölt itt alakot, s körülöttük él, mozog és forr az egész francia társadalom. Az egész? — kérdezhetnénk. Részben. Feuchtwanger a bomlást ábrázolja. Figye'- rr.ünket mindenek előtt a „felső“ rétegekre
