Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - FIGYELŐ - Az Égő föld helye és jelentősége Egri életművében (Turczel Lajos)

lángra. Érthető tehát, hogy annak az ellenképnek — amelyet Egri az átdolgozott kiadásban a barbársággal szembeállított és az egész cselekményen végigfuttatott — nem Maxentius, hanem Medve az igazi hőse. Ez így van annak ellenére is, hogy a Medve felett jóságosán gyámkodó Maxentius vele szemben erkölcsi-helyzeti fölényben van és Medve tényleges szerepe a társadalmi helyzettől determináltan passzív, a főcselekménynek, a főcselekményt mozgató erőknek teljesen alárendelt.

Egri a Medve és Maxentius alakja körül kialakított ellenképet az alapszerkezei: megbontása nélkül, szervesen, mértéktartó ízléssel és nagyobb terjedelmi felduzzasztás nélkül illesztette be a regénybe. Az ellenkép által képviselt humánus eszmeiséget helyenként még szubjektív írói állásfoglalásokkal is fokozni igyekezett. Többnyire ez az utóbbi törekvése is sikerrel járt, és néhány kivételtől eltekintve el tudta kerülni a szentenció- zusnak ható véleménynyilvánítást, az oktató, didaktikus hangot.

Mindezt figyelembe véve nem lehet eltagadni, hogy az Égő föld eszmei átdolgozását Egri sikerrel hajtotta végre. Az eredeti mű fenti elemzése után az átdolgozás objektív indokoltságát sem vonhatjuk kétségbe. Különösképpen nem a mai helyzetben, amikor nyugaton ismét, éled és erősödik a fasizmus és fenyegetően kisért a fasiszta ideológia reneszánsza. Ebben a helyzetben részben meg kell dő.nie annak a szubjektív fenntartásunknak is, amellyel emberileg-erköl- csileg e.késett lépésnek és célját-hatását vesztett erőtlen gesztusnak tartottuk az utólagos átdolgozást.

Az Égő föld átdolgozással nyert új eszmeiségét önmagában (!) azonban még a mondottak után sem tekintjük olyan kiemelkedő értéknek, amely a mű újrakiadását feltétlenül indokolttá tette volna. Ezt a régi mű és régi világnézet nehezékeitől mégis csak korlátozott eszmeiséget az író — mai világnézetének birtokában — egy új műben valószínűleg hatásosaban, erőteljesebben tudná kifejezni. Vannak azonban az Égő földnek — és ez az eredeti és átdolgozott kiadásra egyaránt vonatkozik (!) — olyan műfaji és művészi értékei, amelyek Egri legjobb prózai művévé avatják, és újrakiadását

— az eszmei átdolgozás után — teljes mértékben megindokolják. Annál is inkább, mert a húsz évvel ezelőtt megjelent első kiadás a mai olvasóközönség nagy része előtt már ismeretien volt és ennek

folytán az Égő föld vitathatatlan művészi értékeivel úgyszólván a parlagon hevert.

Az Égő föld műfaji értékéről és hova^ tartozásáról már az előzők folyamán többször és bővebben szólottunk. E művet olyan romantikus történelmi regénynek tartottuk, amelynek mondái eredetű regényes témája történetileg hiteles és amellett szug- gesztíven és monumentálisán megelevenített társadalmi környezetben bontakozik ki. Az eszmei átdolgozás lényegében nem változtatott a műfaji jellegen, a regényt nem tette műfajilag felemássá. Az a humánummal telített ellenkép — amelynek beiktatásával az író az eszmei átépítést tulajdonképpen végrehajtotta — nem ülepedett rá nyomasztóan az alapvető történetre: Rosamunda és Alboin szerelmi regényére. Az ellenkép inkább a társadalmi háttérnek vált pozitív pólusú alkatrészévé és a társadalmi háttérrel együtthatva motiválta az alapvető szerelmi történetet. Vonatkozik ez az ellenkép kedves szerelmi idilljére, Medve és Szőke méiyen emberi szerelmére is, amely nem lép fel az önálló cselekmény- szál igényével, a főcselekményben éppen hogy csak felvillan, de ellentétként ható tisztaságával és emberségével jól kiemeli azt a nyers érzékiséget és barbárul kíméletlen céltudatosságot, amely a két királyi szerető ellentétektől feldúlt szerelmét olyan végletesen szertelenné és tragikussá teszi.

A most mondottakkal már közvetve kiemeltük a regény szerkezetét, szerkezeti fölépítését is. Láttuk, hogy az eszmei átdolgozás, az ellenkép beillesztése ezt a szerkezetet nem borította fel, nem rontotta meg. Az Égő föld szerkezeti fölépítése lényegében igen egyszerű. A cselekményt a téma motivációjául szolgáló történeti események viszik előre, az alapvető szerelmi történet a folyamként zúduló történelem medrében sodródik. Nincs tehát itt arról szó, amit a Márton elindul- ban és a Tűrj üllő-ben méltán kifogásolhatunk: a történeti- és regényesemények egymásmellettiségéről, művészietlen krónikás párhuzamáról. A szerelmi történet itt ezer közvetlen szállal kötődik a történelemhez, összefonódik vele és beleolvad, beleágyazódik.

Az Égő föld legkiemelkedőbb értékét mégsem a szerkezet jelenti, hanem a stílus és a nyelv. Egrinek ez a két fontos formai eszköz általában írói erőssége, de talán egyetlen olyan műve sincs, amelyben a stílus és a nyelv olyan mondanivalóhoz simuló, kifejező, művészi és alkotó lenne, mint ebben a regényben. Az alapvető szerelmi történet romantikus bonyolultságát.