Irodalmi Szemle, 1958
1958/2 - CSANDA SÁNDOR: A Júlia-dráma
Feltűnő, hogy Balassi sem az ajánlásban, sem a Prológusban (ami megfelel a mai előszónak) nem tesz említést arról, hogy a drámát olaszból dolgozta át. Szinte általános szokás volt a XVI. században, hogy a szabadon átdolgozott művet az író saját alkotásának tekintette. Ez a költő esetében részben igaz is volt, mert a magyar drámából megállapítható, hogy Balassi a teljesen önállóan írt ajánláson és Prológuson kívül még két igen fontos elemmel egészítette ki az olasz pásztorjátékot: Losonczy Anna (Júlia) iránt érzett lángoló szerelmének leírásával és saját költészetével. Ez utóbbi talán ellentmondásként hangzik, ha meggondoljuk, hogy a költő a versben írt pásztorjátékot prózában fordította, de amint az alábbiakban látni fogjuk, Balassi vérbeli költő volt: a Júlia-dráma számos részlete igazi lírai alkotás, valósággal prózában írt költemény. A régebben ismert töredék alapján sokáig azt gondolták az irodalomtörténetírók, hogy a mű egész cselekménye Sylvanus árulása körül forog. Ezzel szemben a drámában ugyanaz a központi probléma, mint a magyar költészet első igazgyöngyeiben, a Júlia-versekben: harc és gyötrődés az imádott kegyes, a kőszívű Júlia szerelmének elnyeréséért. A dráma még a Júlia-ciklusnál is fokozottabb mértékben mutatja meg, mennyire megfeszítette a költő minden erejét és minden tehetségét a szinte élete egyetlen értelmévé vált cél elérése érdekében. A probléma megvilágításához szükséges ismertetnünk a mű tartalmát. A dráma élén ajánlás van, melyben a szerző ,,az erdélyi nagyságos és nemes asszonyoknak holtig való szolgálatját“ ajánlja. Majd megokolja a költő, miért fogott a ,,komédiaszerzés“-hez s itt számos érdekes és értékes irodalmi adatot említ. Megtudjuk belőlük, hogy a XVI. század második felében már „mind ott benn Erdélyben, s mind itt kinn Magyarországban a versszerzést igen elővették és köz dologgá is tötték.“ Megemlíti a költő azt is, hogy ha kedves lesz az erdélyi asszonyok előtt e szerelmes alkotása, akkor nemsokára másikat is ír nekik, s ajánlását egy pompás, Balassi-stílusú köszöntéssel zárja: „Isten éltesse kegyelmeteket és adjon oly kedves szerelmest, kinek úgy örülhessen kegyelmetek, mint a fülemülék a tavaszi időnek, kiknek gyönyörű éneklésükkel kikeletkor minden hegyek, völgyek, berkek széljel mindenött zöngenek.“ Az ajánlásban Balassi többek között azt is írja, hogy az erdélyi ifjak a versszerzésben a magyarországiakat megelőzték, mert ebben nemcsak a bölcs tudomány, hanem az erdélyi asszonyok szépsége is segítette őket. Ez azért fontos adat, mert ha valóban így volt, akkor a további tudományos kutatástól azt remélhetjük, hogy valahol a levéltárak poros aktái között esetleg sikerül felfedezni ezeket a költeményeket, hisz a XVI. századi Erdélyből aránylag csak kevés verset ismerünk, s ezek színvonal tekintetében nem versenyezhetnek Balassi műveivel. Az ajánlás után a „commedia summája“ vagyis a dráma tartalma következik. Erről megállapíthatjuk, hogy jobban hasonlít az olasz pásztorjáték tartalmához, mint a Júlia-dráma szövege: úgy látszik, hogy alkotás közben ihletet kapott a költő, és az olasz szöveg mankóját eldobva a saját lábára állt. A dráma tartalmának ez a leírása talán előbb elkészült (az olasz pásztorjáték alapján), mint maga a dráma, mert a „summá“-ban ezt olvassuk: „nagy szerelmét megjelenté bíztában egy hitves attyafiának, Sylvanusnak, egy szálat sem tartván Sylvanus árulásától.“ A drámában azonban ilyesmi nem történik: ott Credulus egy barátjának, Licidának mondja el szerelmi tragédiáját, akiről viszont a „summá“-ban nincs szó.
