Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - LEONYID MARTINOV: Négy vers (fordította Tóth Tibor)

Az árbocőr a rendező, s ha lankad a kedv a bálra, korbácsa csattan, így derít kedvet a táncra, a lábba.

S hejehuja és hopszasza, a mélybe hat már a zsivaj, s odalenn lomhán felriad a bárgyún alvó cápa-raj.

Bambán és álomittasan úszkálják körül a hajót, s gyanakodva, meglepetten várják a szokott falatot.

De reggelijük ideje még nem jött él — ásítanák: nagy állkapcsukban feltűnnek az iszonyú fűrészfogak.

S hejehuja és hopszasza, nincs vége a vad zenének; a cápák türelmetlenül tulajdon farkukba tépnek.

„Ügy vélem, nem szívlelhetik

— faji jelleg — a muzsikát, s a brit költő szerint kerüld, ha botfülű, a bestiát.“ *

S hejehuja és hopszasza, a vad zenének vége nincs, s mynheer van Koek az árbocnál fohászt rebeg s az égre int:

„Ö Istenem, te őrködj most e bűnös feketék felett: ha vétkeztek is, hisz’ tudod, hogy barmok csak, nem emberek!

A Krisztusért, ki keresztfán halt meg értük is: kegyelem! Mert ha nem él meg háromszáz, füstbe megy legszebb üzletem!"

Fordította Rácz Olivér

LEONYID MARTINOV

o-tn

RÁFAGYOTT AZ ALMA

Ráfagyott az alma A bolt asztalára,

A virágkioszkban szól a szél dudája, ■Mókáskedvű néptől zajos a jégpálya, Méteresre hízott a hegy hóbundája;

Hasas felhők raja sűrű pelyhet havaz, Fenyőfa-hasábot fal mohón a kályha,.. \

Már a vak is látja: közeleg a tavasz!

* Shakespeare állítja a Velencei kalmárban.